Cselgáncs Eb Grúziában
A magyar dzsúdó válogatott holnap két csoportban utazik a hétvégi 58. Judo Európa-bajnokságra Tbiliszibe ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Kyotó étteremben. A kétszer hét súlycsoportban hét férfi és négy női versenyző képviseli a magyar színeket. Legutóbb a februári versenyükről tudósítottunk.
Pénteken a férfiaknál 60 kg-ban Burján László (UTE), 66-ban Ungvári Miklós (MTK), míg hölgyeknél 48-ban Csernoviczky Éva (Tatabánya), 57 kg-ban Karakas Hedvig (Miskolc) lép tatamira. Női 52 kg-ban nem neveztünk. Szombaton mind a négy csoportban ott leszünk: 73-ban Ungvári Attila (Cegléd), 81-ben ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecskemét), 63-ban Gáspár Eszter (Miskolc) és 70-ben Mészáros Anett (Honvéd) küzd az érmekért.
Vasárnap a nehézfiúk csatájában a 90 kilós Madarász Tamás (Debrecen), a százas Hadfi Dániel (TFSE) és a 100 kilónál is súlyosabb Bor Barna (Paks) veszi fel a küzdelmet, míg a 78 kilós és annál nehezebb amazonok versenyén nem indul magyar lány. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke már tegnap elutazott, hogy részt vehessen az EJU Végrehajtó bizottságának ülésén.
Életmód program a sportolókért
A sportolóknak fel kell készülniük a civil életre is. Erre jött létre az Életmód program is, melyet a MOB is támogat. Szeretnék, ha a versenyzők levelező tagozaton diplomát is szereznének, a nappali tagozatot viszont nem támogatják. Nem akarják, hogy a főiskolai-egyetemi hallgatók így három-öt évre kiessenek az élsportból, míg a levelezős képzés mellett továbbra is sportolhatnak.
Egy idősebb kolléga régi esetet mesélt. Jóval a rendszerváltoztatás előtt a szegedi focicsapat és az egyetem közötti egyezség értelmében a labdarúgók tanári diplomát szerezhettek. Az egyik játékosnak ez kevés volt, ő orvos akart lenni, amit viszont azóta is csak nappalin képeznek. ? Hogy képzeli, hogy maga ezt el tudja végezni? ? kérdezte az egyetem rektora, s a focista megdöbbentő választ adott. ? Én csak a futballcsapat mellett szeretnék praktizálni ? felelte ?, s ahhoz az is elég, ha a beteget a megfelelő szakorvoshoz tudom irányítani.
Azt hiszem, egyikünk sem szeretne ilyen orvoshoz kerülni, de kollégánk mindegyikünket megnyugtatott. Szerencsére a doktor úr végül orvosként egészségtanár lett valahol, így csak oktatja azt, amihez vajmi keveset ért. Társaihoz hasonlóan így ő is tanár lett, de velük ellentétben neki legalább megvan hozzá a doktorátusa is.