ZETApress

hírportál

Overdose a Kincsem Parkban

A magyar csodalovat április 19-én, vasárnap a Kincsem Park szezonnyitó futamán láthatja újra a nagyközönség ? írtuk meg öthéttel ezelőtt. Az érdeklődőket, fogadni és szurkolni vágyókat fél 1-től várják, az első futam 2-kor kezdődik. A nap folyamán több futam is látható lesz, közöttük pedig családi programokkal, házias vendéglátással várják kedves vendégeiket.

De ki is ez az Overdose? ? Azt gondoljuk, nincs olyan honfitársunk, akinek be kellene mutatni ezt a hároméves angol telivért, aki a 2008-as veretlen szárnyalása során kivívta a jogot a tavaly októberi Párizsi Nagydíjon indulásra is. Itt ő is a világ legjobb sprinterivel találkozhatott csakúgy, mint egyetlen magyar idomítású telivér elődje: Kincsem, aki az 1870-es években szintén veretlen volt. Ez a csodálatos világklasszis, aki jelenleg a világranglista harmadik helyén áll, most tehát ismét Magyarországra látogat, és itt kezdi meg a 2009-es szezonját nem is akárkivel: Christophe Soumillonnel, a világ legjobbjának tartott zsokéjával a hátán!

Tudni kell, hogy az angliai születésű csoda ló eddig tizenegy versenyen indult el és mindannyiszor győztesen ért célba. Lehetne ez a szám tizenkettő is, ám tavaly október 5-én Párizsban egy műszaki hiba és egy józan döntés megakadályozta ebben. Overdose ekkor bár pályarekorddal futotta le az ezerméteres távot, mégis feleslegesen iparkodott. A versenyt ugyanis visszafújták. Mikóczy Zoltán pedig úgy döntött: a ló egészségére tekintettel az ismétlésen már nem indulnak. Remélhetőleg az idei szezon is hasonlóan szép eredményekkel zárul majd. Gazdája úgy fogalmazott: elérhetetlen álom, amelyet megpróbálunk megvalósítani!

Üdvözöljük együtt Overdose-t!

A versenynapra a belépés díjtalan, ahol minden kedves látogatót a Kincsem Band dixie zenekar szórakoztat majd, sőt amennyiben szívesen részt venne még egy külön játékban is, nem kell mást tennie, csupán kitöltenie egy regisztrációs lapot, majd a kitöltött lapot odaadni a hostesseknek a futam napján erre a célra felállított regisztrációs pultnál.

Ki ne szeretné, ha a programok mellett egy jó házigazda nem csak a jó hangulatról, de az egész napos ellátásáról is gondoskodna? Most erre is lehetőséget kapunk! Száz fő részére elővételben 6500 forint/fő áron egész napos ellátást biztosítanak, melynek tartalma egy karszalag, amely feljogosítja tulajdonosát a sátorban az egész napos korlátlan italfogyasztásra, illetve 15 és 16 óra között büféasztalos ebédre.

Akinek nincs lehetősége jegyét elővételben megvásárolni, úgy aznap a helyszínen is megveheti fejenként 8500 forintért. Jegyek elővételben péntekig vásárolhatók a Kincsem Park Rendezvényközpontban. További információk ezen az oldalon találhatók.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Peches kezdet

Szóljon hozzá!