Talma hatodik az időmérőn
Húsvétvasárnap, hajnali fél 2 körül eldőlt a rajtsorrend a 250-es kategóriában a Katari Nagydíjon. A zápor miatt csúszott a kezdés, de a harminc perces várakozás alatt az erős szél gyorsan felszárította az aszfaltot, és kezdődhetett a kvalifikáció. Az év első pole pozícióját Alvaro Bautista szerezte meg ? tudatta a Balatonring. Tóth Imre, a Tóth Team versenyzője a 18. rajtkockát szerezte meg.
Talmácsi Gábor, a Balatonring-csapat versenyzője pénteken a leggyorsabbnak bizonyult, az idomérőn is az élmezőnnyel csatázott a helyezésekért. Talma kétszer állt ki a boxba kerékcserére, a magyar versenyző az időmérőedzés végén, a 17. körben futotta a legjobb idejét, amelyben 2:01.693-t repesztett. Az újonc a hatodik helyről vághat neki 250-es karrierjének, ami jó lehetőségeket sejttet.
Elégedett és boldog vagyok az életem első 250-es időmérőedzésén elért eredményemmel. Az eső és a várakozás miatt nehéz volt motorozni, nagyon későn fejeztük be az edzést. Úgy érzem, nem tudtam kihozni a száz százalékot a gépből, mert az erős szél meggátolt a jobb időeredmény elérésében. Nagyon kellett koncentrálni. Az első futómű beállításával még vannak problémáink, de felkészülten várjuk a holnapi versenyt.
Egy jó bemelegítő edzéssel véglegesíthetjük a beállításokat, és így eséllyel vehetem fel a versenyt a többiekkel. Nehéz lenne megjósolni, hogy mi várható, de az már látszik, hogy Alvaro és Aoyama nagyon gyorsak. Ez lesz az első nagydíjam ebben a kategóriában, ha az első öt hely valamelyikén fogok végezni, akkor elégedett leszek a teljesítményemmel ? nyilatkozta Talmácsi Gábor.
Garázdák Szolnokon
Tegnap délután a Fradi 3:0-ra nyert Szolnokon, az NB II Keleti csoportjában. A szünet előtti percekben ? a listavezető második gólját követően ? a vendégszurkolók egy része a kerítést áttörve a pályára rohant. Szerencsére sikerült őket lecsillapítani, így öt perccel később sikerült folytatni a találkozót.
A Soproni Liga 22. fordulójában nem szabadultak el ennyire az indulatok. A nagyszombati hat mérkőzésből hármat-hármat nyertek a vendégek és a hazaiak. Eredmények: Újpest?REAC 3:0, Paks?Vasas 3:0, Siófok?Kecskemét 2:0, Fehérvár?Honvéd 0:2, Nyíregyháza?Kaposvár 0:1, Haladás?Debrecen 1:2.