ZETApress

hírportál

Talma és a Balatonring remekelt

A magyar versenyző a hételejei remeklést követően első lett a szabadedzésen. Új időrendben mutatkozott be a 250-es kategória a világbajnokságon, az egyetlen pénteki szabadedzést a MOTOGP tréningje előtt rendezték. Helyi idő szerint este fél 9-kor kezdődött a Katari Nagydíj a negyedliteresek számra, köztük az élete első 250-es nagydíján résztvevő Talmácsi Gáborral. A kategória újonca remekül mutatkozott be Apriliával, az elejétől a végéig uralta a mezőnyt ? tudatta kommunikációs csapatuk.

Ő volt az első, aki 2:03 időn belül motorozott, és folyamatosan javította vezető idejét a magyar versenyző a 45 perces szabadedzés alatt. Talma csak kétszer jött ki a boxba, ekkor két különböző gumikeveréket próbált ki. Négy perccel a vége előtt Talmácsi visszavette az első helyet, csak o és Alvaro Bautista tudtak 2:02 belül teljesíteni. Az egykori 125-ös világbajok ideje végül 2:01.902 lett, így Talma a leggyorsabb idő tudatában mehetett aludni.

Nagyon boldog vagyok, mert megjavítottam az időt, amit a hét elei teszteken futottam. Ez azért nagy fegyvertény, mert a teszteken nem voltam olyan eredményes, mint ahogy vártam. Ez egy remek idő, ami azt mutatja, hogy ott lehetünk az elején a mezőnynek, de ez nem idomérő volt és nem is verseny, de a jó teljesítmény erőt ad a folytatáshoz. Az elején még piszkos volt a pálya, alig volt tapadás, holnap a körülmények jobbak lesznek, és biztos, hogy a többiek is gyorsulni fognak. Megtaláltuk a jó beállításokat, így jó kilátásokkal várjuk a holnapi időmérő edzést ? mondta Talmácsi Gábor, miután 2:01.902 idővel első lett 16 kör teljesítése után.

Mesterhármas Győrött

A Soproni Liga 22. fordulójának győri nyitómérkőzésén a házigazdák Brnovics mesterhármasával 3:1-re verték az MTK-t. A vendégek egyetlen gólját Kanta szerezte.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Talma hatodik az időmérőn

Szóljon hozzá!