ZETApress

hírportál

A repülés a lényeg, nem a földetérés

Több mint nyolcvanöt ország, ezernyi pilótája tucatnyi selejtezőn méri össze papírrepülője tudását, hogy kiderüljön, kiknek a repülői lehetnek a Red Bull Paper Wings versenysorozat 2009-es májusi világbajnoki döntőjében. Budapesten március huszonnegyedikén, a Corvinus Egyetem aulájában várták a pilótákat ? tudtuk meg Steiner Gábortól.

Idén májusban második alkalommal avatnak papírrepülő-világbajnokot a döntő helyszínén, ahol általában aprólékos gonddal helyreállított és felújított repülőgép-ritkaságokkal is találkozhat a odalátogató közönség. A kiválasztott egyetemi diákoknak pedig felejthetetlen repülési élményben lesz részük.

A verseny iránti érdeklődés az első, 2006-os Red Bull Paper Wings óta igencsak megugrott. Akkor negyvennyolc országban, több mint tízezer résztvevővel tartottak nemzeti selejtezőket, míg idén már nyolcvanöt ország versenyzői vehetnek részt a májusi döntőben, Salzburgban.

A nevezéshez nem kell más, mint egy darab papír. Az hogy ez a hétköznapi papírdarab (80g/m2) milyen formát öltve hagyja el készítője kezét, mielőtt megkezdené repülését, másodlagos. Ami fontos az a repülést megelőző kísérletezés és bütykölés, valamint az aerodinamikai tesztelés, hiszen ez dönti el, mely ?gép? nyeri meg a leghosszabb levegőben töltött idő, illetve a legnagyobb repülési távolság kategóriák fődíjait. Természetesen tilos bármilyen segéd- illetve kiegészítő eszköz használata; viszont a légi akrobatika kategóriában a repülőmérnökök szerepét magukra öltő versenyzők szinte bármit felhasználhatnak papírrepülőjük elkészítéséhez.

Red Bull Paper Wings ? a Corvinus Egyetemen

A budapesti selejtezőt március 24-én, kedden rendezték Ferencvárosban, a Corvinus Egyetem Központi Aulájában, ahol nyolcvanan pályáztak a három kategória első helyeire. A leghosszabb távolságot, 26,3 métert végül Halász Miklós papírrepülője tette meg, míg Scleer Tamás gépe összesen 9,16 másodpercig volt a levegőben, kiérdelelve a leghosszabb levegőben töltött idő címet. Stocker Norbert pedig a maximális harminc pontal nyerte az AERObatika kategóriát. A héten lezajlik valamennyi vidéki elődöntő is, mi több kiderül az is, ki utazhat a nemzetközi döntőre.

Szóljon hozzá!