ZETApress

hírportál

Barbara megúszta a vihart

Szülei kétségbeesetten keresték a tv2 műsorvezetőjét. Orosz Barbara megküzdött párjával és az időjárással. Barbi szerelme ellenfeleként szállt hajóra a Kékszalagon, ahol alaposan meggyűlt a baja a hőséggel és az elemekkel ? tudatta a tv2 Sajtószoba.

Délelőtt a napszúrás, délután pedig a tomboló szélvihar okozott kellemetlenséget a tv2 műsorvezetőjének. Barbi talpig nőhöz méltóan csajos magazinokkal a hóna alatt érkezett a vitorlásversenyre, ám hamar kiderült, ezeket nem lesz ideje napozás közben olvasgatni. Barbi harcos amazonként küzdött a mezőnyben, miközben párja egy másik hajó versenyzőjeként indult.

Életem legizgalmasabb Kékszalagján vagyok túl. Délelőtt brutális napszúrást kaptam, annak minden jól ismert tünetével együtt. Hánytam, rettenetes migrén gyötört és lázam is volt. A mi hajónk egyébként kizárólag női versenyzőkből állt, aggódtak is miattam a többiek, de igyekeztem nem mutatni, mennyire rosszul vagyok, persze ekkor még nem sejtettem, ez csupán a kezdet ? nyilatkozta Barbi.

A híradások is beszámoltak a tomboló balatoni viharról, amely alaposan megtépázta a verseny mezőnyét, több száz embert kellett kimenteni a vízi mentőknek és a rendőröknek. Barbara is testközelből élte át a pusztítást. ? A vihar egyik pillanatról a másikra csapott le, szinte a semmiből! Bíztam a csapattársaimban, hiszen mindannyian profi versenyzőnők, tudtam, hogy át fogjuk valahogy vészelni. Az adrenalinszintem az egekbe szökött, szinte önkívületi állapotban, totálisan felpörögve hajtottam végig a kapitány utasításait. Csuromvizes lettem, alig láttam a párától és a felcsapódó hullámoktól ? mondta el a csinos műsorvezető.

Mindeközben Barbi édesanyja kétségbeesve próbálta elérni a lányát, hogy megtudja, jól van-e, de nem vette fel a telefont. A pánikba esett anyuka ezután Barbara szerelmét hívta telefonon, hogy megtudja, lánya épségben van-e. ? A viharban nem volt nálam a telefonom, így nem értek el anyuék. A páromat hívták, aki egy másik, sokkal kisebb hajón versenyzett. Ők ráadásul sokkal nagyobb bajba is kerültek, egy nádasba próbálták navigálni a hajójukat, hogy sérülés nélkül megússzák a bajt. Közben a párom anyuékat nyugtatta telefonon, hogy ne aggódjanak miattam, biztosan jól vagyok ? mondta Barbi, aki hajójával együtt szerencsésen megúszta az ítéletidőt. Hajnali 2 órakor, a 62. helyen szerencsésen befutottak a célállomásra.

Szóljon hozzá!