ZETApress

hírportál

Sportvezetők kitüntetése

Sportolók és sport-szakemberek kaptak kitüntetést a Magyar Sport Napján délelőtt a NEFMI Kálmán Imre utcai éttermében Réthelyi Miklós minisztertől, Czene Attila sportért felelős államtitkárától, Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkárától és Borkai Zsolt MOB-elnöktől.

Az ünnepségen Réthelyi Miklós beszédében kiemelte: összehasonlíthatatlan a 135, de akár a száz, vagy ötven évvel ezelőttivel is a magyar sportvilág. Hozzátette, hogy a mai magyar sportnak több tekintetben is változnia kell, hiszen mint mondta, az elmúlt 136 esztendő magyar sporttörténete hitet, elszántságot biztosít a jövőbeli munkához, hogyha majd újabb száz esztendő elteltével visszaemlékeznek utódaink a XXI. század elejének történéseire, hasonló elismeréssel gondolhassanak ránk, mint azt mi tesszük most a nagy elődökkel kapcsolatosan.

A kitüntetettek névsora

A Magyar Sportért Életműdíjat kapott: Horváth Péter, a Magyar Kajak-kenu Szövetség sportág-fejlesztési alelnöke, Kiss Antal atléta, valamint Melis Antal evezős.

A Magyar Sportért Díj I. fokozatában részesült: Bánáti Antal sportvezető, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. nyugalmazott igazgatója, Gerber László mesteredző, Kovács Sándor, a Magyar Diáksport Szövetség atlétikai munkabizottságának vezetője, Patakfalvy Miklós Antal, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke és Takács István, az évszázad súlyemelőjének edzője, a Veresegyházi Fitness Sportkör elnöke.

A Magyar Sportért Díj II. fokozatát kapta: Daragó Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet egységvezetője; a Magyar Diáksport Szövetség szakmai alelnöke, Kőrösiné Hajzer Judit, a NEFMI Sportszakmai Főosztály vezető-főtanácsosa, Kővári László nyugalmazott sportigazgató, a Fogyatékkal élők Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségének titkára, Löweinstein György asztaliteniszező, a Magyar Siket Sportérmesek Klubjának elnökségi vezető tagja, dr. Márkus Gábor, a TVK Mali Triatlon Klub (Tiszaújváros) elnöke, Nagy Zsuzsanna tornaedző, Pünkösty Botond, a Vas Megyei Atlétikai Szövetség tiszteletbeli elnöke, Sajó Sándor Miklós, országos minősítésű judo versenybíró, dr. Saly Ferenc versenybíró, a Budapesti Kajak-kenu Szövetség korábbi főtitkára és Szojka Ferenc labdarúgó.

A Magyar Sportért Díj III. fokozatában részesedett: Akucs Attila, a Dunaújvárosi Főiskola nyugalmazott vezető testnevelője, Bakos István, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény gyógypedagógiai tanára, Farkas Ferenc, az MTK ügyvezető elnöke, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Sportiroda vezetője-helyettese, Gőczi István, a Vas megyei Röplabda Szövetség korábbi főtitkára, Koletics Miklós, a Nemzeti Sport Intézet szakedzője, Miklós György, a Kalocsai Sportlövő Szakosztály alapító tagja, edzője, Pál Tibor, a MESZ korábbi főtitkára, az Evezős Sport Utánpótlásért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Perjés András, a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, valamint Saska Jánosné, a NEFMI Sportszakmai Főosztályának fő-munkatársa.

Az elismerések átadását követően Czene Attila államtitkár a földszinti Aulában az állófogadás előtt pohárköszöntőt mondott, amelyben megemlékezett a 136 évvel ezelőtt megszületett Magyar Athletikai Club alapítóiról, egykori versenyzőiről és mindazokról, akik elindították és éveken, évtizedeken keresztül tolták a magyar sport szekerét. A sport ágazatának vezetője hozzátette: Pár nappal ezelőtt, május 3-án rendeztük az Országgyűlés Sport- és Turizmus-bizottságával közösen az újraszabályozás alatt álló Sporttörvény nyilt napját, mely úgy vélem a magyar sportélet fontos dokumentuma lesz a jövőben.

Koszorúzás a Szabadság téren

Az államtitkár az eseményt követően részt vesz és köszöntő beszédet mond, a szintén a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett Élj Tovább 5 Évvel! című konferencián a Cakó utcai Oxygen Wellnessben, majd este 6-kor koszorút helyez el az Ifjúsági- és Sportminisztérium, Belváros-Lipótváros Önkormányzata, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Athletikai Club (MAC) által közösen, a Szabadság téren állított emlékműnél. A márványtáblát 2000-ben emelték a MAC által 1875. május 6-án rendezett első európai, nyilvános szabadtéri sportverseny helyszínén.

Szóljon hozzá!