ZETApress

hírportál

Első UNIQA Autós Regatta Siófokon

Első alkalommal látogat az idén a II. UNIQA Balaton Regatta mezőnye legnagyobb tavunk keleti medencéjébe, hogy a várhatóan száz hajó, augusztus 16-án, Siófokon küzdjön meg a bajnoki pontokért. A bajnokság résztvevői mellett a magyarországi autóimportőrök és márkakereskedők csapatai az I. UNIQA Autós Regattán külön értékelve is összemérhetik tudásukat.

A Balaton nyugati medencéjében megrendezett négy forduló után, a keleti medence meghódítására készül a II. UNIQA Balaton Regatta mezőnye. Dániel Gábor versenyigazgató ezúttal is két pályát jelölt ki, amelyből a verseny előtti kormányos értekezleten, a szél irányától és erősségétől függően dönti el, hogy melyiket kell teljesítenie a mezőnynek.

Ami biztos, hogy a rajt Siófokon lesz. Az A pálya első jele a siófoki Európa Hotel előtt kihelyezett bója. Innen Alsóörs felé fordul a mezőny, majd félvíznél lesz a következő jel, innen kell visszatérnie a BH Zrt. siófoki kikötőjébe ? mondta Dániel Gábor.

II. UNIQA Balaton Regatta ötödik fordulója

A B pálya szintén a BH Zrt siófoki kikötője elől indul és a Tihanyi hajózási útvonalon haladva, kerüli meg a bóját, és tér vissza Siófokra. Negyedik éve rendezünk itt versenyt, a tapasztalat szerint közepes szél esetén a leggyorsabbak 1-1,5 óra alatt teljesítik a távot, a lassabb hajóknak erre kb. 3 órára lesz szükségük.

Három futammal a bajnokság vége előtt egyre szorosabbá válik a II. UNIQA Balaton Regatta bajnoksága. Yardstick I-ben a Kacor és a Kepi külön versenyéről szólt a szezon. Az egymáshoz viszonyított eredmények alapján a Kacor ugyan 4:1-re vezet a Kepivel szemben, pontszámban viszont mindössze hat egység a különbség közöttük, úgyhogy a bajnokság teljesen nyitott.

Hasonló a helyzet a Yardstick II-ben, ahol a Sarah With Love ugyan három alkalommal győzte le a Kisvacakot, és csak kétszer végzett mögötte, mégis Kisvacak eddig négy ponttal többet gyűjtött, és vezeti a bajnokságot. Azonban mindkét hajóra veszélyes lehet még a harmadik helyezett CUL8R is, amelyik mindössze öt ponttal marad el Sarah With Love mögött.

Minden kétséget kizáróan azonban a Yardstick III bajnoksága a legizgalmasabb, ahol a baltonlellei futam után hármas holtverseny alakult ki az élen. A Four Sails, a Soczi és a Bátor is egyaránt 171 ponttal áll az élen. Sőt a negyedik, ötödik helyezett sincs sokkal lemaradva, hiszen a Szi-Vi öt, a Dudu pedig hat pont hátránnyal követi az első hármat.

A II. UNIQA Balaton Regatta ötödik fordulója ad otthont az I. UNIQA Autós Reagattának is, amelyen a magyarországi autóimportőrök és márkakereskedők indíthatnak csapatokat. A mezőnyben mind a résztvevő cégek, mind pedig a kapitányok között várható meglepetés.

A verseny vendége lesz a hétszeres magyar rali bajnok ifj. Tóth János, aki az elmúlt két évben az IRC-sorozatban képviseli hazánkat. A kikötőben kiállításra kerül a Magyarországon egyedülállónak számító Peugeot 207 Szuper?2000-es versenyautója is. A verseny szárazföldi élményeit fokozza majd egy gokart és egy kerékcsere verseny. Mind a kettőn értékes fődíjjal.

A pontozás menete

A II. UNIQA Balaton Reagatta bajnokság futamain elindult valamennyi hajó, a végső eredményétől függetlenül kap 5 pontot (kapott pont). Ezenfelül az egyes Yardstick osztályokban elért helyezés után kap annyi pontot a hajó ahány csapatot az adott futamon (szerzett pont). A futam közben kiesett csapatok 0 szerzett pontot kapnak, függetlenül a kiesés sorrendjétől. A bajnokságban, nyolc megtartott futam esetén, minden hajónak a hét legjobb eredménye kerül beszámításra.

Szóljon hozzá!