ZETApress

hírportál

Extrém kalandtúra Galyatetőn

Galyatető negyedszer adott otthont a téli triatlon bajnokságnak, amelyet idén is, ahogyan eddig minden alkalommal a X2S TEAM rendezett, a Magyar Triatlon Szövetség és a Biatlon Centrum segítségével ? tudatta a Terepsport.hu.

Az idei versenyen káprázatos időben és igazán látványos pályán csaptak össze a magyar multisportok legerősebb versenyzői. A felnőtteknél a Pálfi testvérek diadalmaskodtak. A legkisebbek vetélkedésével indult a nap, nekik egy korántsem könnyű pályát kellett teljesíteni. A futás alatt még egyben maradt a mezőny, de a kerékpáros pálya megrostálta a mezőnyt. A fiatalok gyakran fogcsikorgatva, de teljesítették az utolsó számot is. A lányok között Puruczki Dorina, a fiúknál Didriksen Endre állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A felnőtt bajnoki futamon a technikai eligazítást Gombos Károly tartotta, aki biatlon és sífutó magyar bajnokként, téli triatlon győztesként nem indult a versenyen. Ez nem is csoda, hiszen 2 nagy nemzetközi biatlon és sífutó verseny közé iktatta be a téli triatlonon való részvételt azért, hogy a szervezésben segítsen.

Téli Triatlon OB

A rajt után Sipiczki Csaba (X2S TEAM) állt az élre és diktálta a tempót, nyomában a Pálfi testvérekkel, akik kiváló sífutók, így számukra az volt a kérdés, hogy képesek-e tartani a tempót az első két számban. Sipiczki rutinos versenyzőként le is szakította őket, de a kerékpáros pályán nem tudta növelni előnyét, hiszen a nagy hó gyakran tette járhatatlanná az utat. A 4 körös sífutás első körében még vezetett, de előnye hamar elolvadt a mellette elszáguldó Pálfi Mártonnal, majd Mátéval szemben.

A mezőnyben is hatalmas csata zajlott, hiszen nemcsak egyéni, hanem váltó verseny is volt, sőt egy rövidebb távon az ifjúsági korosztály is versengett. A mezőnyben feltűnt és sikeresen szerepelt a magyar MTB sport egyik kiválósága, Hasenfratz Péter, valamint a magyar triatlon doyenje, Szebeni Endre, aki példaképe lehet mindenkinek, hiszen tiszteletreméltó kora ellenére, vidáman, lelkesen és tökéletes egészségben teljesíti a legnehezebb pályákat, a legvadabb körülmények között is. Az X2S TEAM különdíjat adott át, az Országos Bajnoki cím mellé.

Az OB érmeket a Magyar Triatlon Szövetség nevében a versenyt teljesítő Székely Mózes adta át. A versenyen frissítőként a megszokott és várt BIOrganik marcipánt és újdonságként JUST bio erőlevest kínáltak a szervezők. A díjakat a Salomon, a BIOrganik és a Lafuma biztosította. A verseny a visegrádi tereptriatlon Európa-bajnokság előfutam volt egyben. A X2S sorozat hamarosan újabb versenyekkel és eseményekkel folytatódik. A fotók Babka Szabolcs, X2S TEAM felvételei.

Szóljon hozzá!