ZETApress

hírportál

Vízhiány a szobroknál

Elfolyt a víz vasárnap reggelre a szoborkertbeli mobiluszodából, így az Öttusa Vb férfidöntőjének megrendezése komoly akadályokba ütközött. Mivel a déli kezdésre nem tudták újratölteni a medencét, és 26 fokosra felmelegíteni a vizét, a nemzetközi szövetség elnökének engedélyével megcserélték a versenyszámokat. A lövészet és vívás után nem az úszás, hanem a lovaglás következett. Néhányan óvni akartak, de a versenyigazgató lecsillapította a kedélyeket.

A női döntőhöz hasonlóan most is az egyéni versenyzőnk lett a legjobb a végelszámolásnál. Fülep Sándor hetedik lett, míg csapattagjaink közül Marosi Ádám a 19-ik, Balogh Gábor a 23-ik, míg a futást sérülése miatt feladó Horváth Viktor csak a 36-ik ? utolsó! ? helyet szerezte meg. Csapatban így az oroszok, az ukránok és a fehéroroszok mögött csak negyedikek lettünk.

Érdekesség még a csapatküzdelmeknél, hogy a fehéroroszoktól csak ketten jutottak a döntőbe, míg kieső társuknak a selejtezőbeli eredményét számolták el. S mivel a selejtezőben nincs is lovaglás, ők mindössze a négy számban megszerzett pontjaival is megelőztek bennünket.

Vigasztalódott a Honvéd

Szerdai csúfos kupaveresége után a Honvéd tegnap este a már kiesett Tatabánya ellen javíthatott. A kispesti stadionban 4:1-re verték vendégüket. Kaposváron a REAC 3:0-ra kapott ki, míg az egyetlen döntetlen Siófokon született: a Balaton partjáról a Paks 1:1-gyel távozhatott. Ma este a Fehérvár tétnélküli mérkőzésre Egerszegre látogat, míg a bajnok MTK a Soproni Liga záró fordulójában szabadnapos.

A Szolnok az NB II Keleti csoportjában megőrizte második helyét. Tuzséron győztek 3:0-ra, így hiába nyert a Fradi 2:1-re Baktalórántházán, nem változott meg közöttük a sorrend. A feljutó innen a Kecskemét lett, míg a Nyugati csoport bajnoka a Haladás.

Talma elindult felfelé

Talmács Gábor a Kínai Nagydíjon a harmadik helyre, tegnap meg az Olasz Nagydíjon a kettes rajtkockából a második helyre hozta be az Apriliát, így összetettben a hetedik helyen áll. A gyenge szezonkezdet után végre kezd magára találni. Reméljük, hogy a sorozat folytatódik, s egy hét múlva Catalunyában végre újra első lesz világbajnokunk a nyolcad-literes géposztályban!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Aranyos lett női váltónk

Szóljon hozzá!