Aranyos lett női váltónk
Végre örülhettünk! 2000 és 2003 után ismét aranyérmes lett a magyar női öttusaváltó. Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn csúcsformában versenyzett tegnap a Népstadion Szoborkertjében. A nap legelső örömhíre az volt, hogy az ideiglenes uszoda reggel is tele volt vízzel. Pécsi Gábor, a szervezőbizottság elnöke kisimultabb vonásokkal magyarázta, hogy a medencének ez a természetes állapota, hiszen a vb előtt hat napon át tökéletesen működött.
Azt, hogy mi idézte elő a medence falának meghibásodását, valószínűleg már nem lehet rekonstruálni, mert ahhoz a területet le kellett volna zárni, alaposabb vizsgálatokat kellett volna végezni, erre pedig az azonnali helyreállítás miatt nem volt idő. Pécsi Gábor kiemelte: az első sokk után megható volt az az összefogás, ami a medence körül történt.
A női váltóversenybe tinicsapatot nevezett Kulcsár Antal női szövetségi kapitány: Kovács Sarolta (17 éves), Tóth Adrienn (17) és Gyenesei Leila (22) képviselte a magyar színeket. Közülük Kovács akár rutinos váltóversenyzőnek is nevezhető, hiszen a tavalyi felnőtt Európa-bajnokságon tagja volt a bronzérmes triónak, a világbajnokságon pedig negyedik lett akkori társaival. A berlini vb-n Tóth Adrienn is szerepet kapott a stafétában.
A lövészetet a britek nyerték (270 kör/1144 pont), a magyarok teljesítménye a 7-ik helyet jelentette (263/1060). A páston a lányok egyenlő mértékben járultak hozzá a csapat eredményéhez, 20-20 győzelmet könyveltek el, ami 808 pontot ért. A legjobbak a lengyelek voltak (76 győzelem/1000) pont, összetettben feljött dobogós helyre a magyar lánycsapat.
Mivel a nőknél a vizes tusában évek óta remekelnek a mieink, várható volt, hogy a medencéből kiszállva még előrébb lépnek az eredménylistán. A várakozásnak megfelelően megnyerték a számot, méghozzá 3 percen belüli eredménnyel (2:59.51/1368 pont) – a szakemberek szerint női váltó 3 percen belül még sosem ért célba. Három szám után már a magyarok vezettek (3236), és az egyetlen verőhibával végrehajtott lovaglás után ezt a pozíciót tovább erősítették.
A záró 3×1500 méteres futásnak a Gyenesei-Tóth-Kovács trió vágott neki elsőként, 18 másodperccel utánuk a remek futó britek, majd 37 mp-cel a lengyelek. A végére a futást nyerő britek (15:00.44) valamit faragtak a hátrányukból, de a magyar aranyérem nem forgott veszélyben. Harmadik helyen a lengyel váltó végzett. Szép volt, lányok, tiétek a jövő! Az MVM Öttusa Világbajnokság reggel fél 8-kor a férfi váltó versenyeivel folytatódik. A magyar csapat összeállítása: Marosi Ádám, Kasza Róbert és Tibolya Péter lesz.
Vereséggel búcsúzott a ZTE
Este a Soproni Liga záró mérkőzésén a Fehérvár Egerszegről hozta el a három pontot. 3:1-re verték vendéglátóikat, s ez az ötödik helyet jelentette nekik a végelszámolásnál. Ellenfelük a hetedik helyen zárta a sorozatot. Érdekesség, hogy az utolsó fordulóban négy 3:1-es (vagy 1:3-as) eredmény született a hét mérkőzésen.