Három és félmilliónál tartanak
Az elmúlt 2 nap alatt hárommillió-ötszázezer forintot gyűjtött a bajnokok csapata az iszapömlés károsultjai javára, és a főként kenusokból álló társaságot kísérő 3 kisbuszt is többször dugig pakolták az adományozók.
Kozmann György, olimpia bronzérmes, világbajnok kenus a pénteki táv teljesítése után nyilatkozott: ? Elképesztő és megunhatatlan élmény átélni az összefogás erejét, ma is rengeteg felemelő pillanatban volt részünk. Mindenütt nagyon kedvesen fogadtak bennünket, a legtöbb helyen gyerekek futottak velünk, etettek és itattak minket. Jártunk több olyan kis faluban is, ahol láthatóan nem túl magas az életszínvonal, de az emberek a kevésből is adni akartak valamit az iszapkatasztrófa áldozatai számára.
Amint meglátják rajtunk a vöröskeresztes kabátokat, mindenhol próbálnak támogatni minket. Ahol ma megálltunk tankolni a kísérőautókkal, nem hagyták, hogy fizessünk az üzemanyagért és a rendőrök is nagyon elnézőek velünk, sőt Tatán még felvezetést is kaptunk tőlük. Ott egyébként a város vezetése is kitett magáért, az önkormányzat részéről fogadtak bennünket és kaptunk tőlük kétmillió forintot, amit mindenképpen rajtunk keresztül akartak eljuttatni a tragédia károsultjai számára.
Mit mondjak, igen megdöbbentő pillanat volt, köpni-nyelni nem tudtunk, annyira meghatódtunk. Tatát elhagyva Vértestolnán és Tarjánon keresztül vezetett az utunk, gyönyörű, de igen nehéz, dimbes-dombos szakaszok következtek, azonban kárpótolt bennünket a táj szépsége és a szikrázó napsütést. 97 kilométert tettünk meg összesen Budakesziig, nekem az utolsó 13 kilométer jutott, amit javarészt a többiekkel együtt futottam le.
A cél előtt csatlakozott hozzánk több ismert sportoló, Vörös Zsuzsa és Pesuth Rita beszállt futni, de eljött és átadta az adományát Balogh Gábor is. A holnapi nap is nagyon megható lesz a számunkra, az utolsó 21 kilométert Koló emlékének szenteljük! A Kolonics György emlékfutás pedig együtt rajtol a hivatalos ünnepi félmaratonnal Budakesziről, szóval népes mezőnnyel, sok egykori és jelenlegi kajakossal-kenussal teljesítjük a táv utolsó részét. Persze az adományokat továbbra is várjuk! ? Rajt: 9 óra Budakeszi, cél: fél 11-kor a Koós Károly sétányon. További információk idekattintva olvashatók.