Végigfutják a maratont
Elszánt szupermaratonisták mégis elindultak Bécs és Budapest között ? tudatta a Terepsport.hu. Minden indulót a futás, a sport és a mozgás öröme motivált, valamint az, hogy ezt a nagyszerű és óriási hagyományokkal rendelkező versenyt megmentsék, bebizonyítsák, hogy a botrányok és a korrupció nem a sporthoz tartozik.
Az utolsó pillanatban visszamondott és elmaradó Bécs?Pozsony?Budapest szupermaraton útvonalán az eredeti mezőny leglelkesebb futói mégis elindultak. Az első napon Herbák Gergely egyéni ultrafutó, 3 váltó és látássérült kerékpárosok csapata állt a bécsi rajtvonalnál.
Együtt indult a mezőny, mindenki segítette a másikat, hiszen nem ellenfeleket, hanem sporttársakat láttak egymásban. Az egyéni teljesítő Herbák Gergőt (X2S ? KONA TEAM) a tandemesek éppúgy segítették, mint a váltó csapatok. Gergő a táv első felében nagyon lendületesen futott, 42 km-ig az első helyen, a váltókat is megelőzve.
Pozsonyban hatalmas ünneplés fogadta a futókat és kerékpárosokat, Pozsony polgármestere és a város számos kiválósága adott fogadást számukra. Herbák Gergő a 91 km-es távot 8 óra és 10 perc alatt teljesítette. A futók szállása és ellátása a helyiek, barátok, ismerősök segítsége és összefogása révén biztosított. A verseny elmaradása talán sokkal több és erősebb közösségi összefogást eredményez a résztvevők és a sportot szeretők között.
Bárhol lehet a futókhoz csatlakozni, hiszen az eredeti útvonalat követik, amely a verseny honlapján megtalálható. A Tata ? Budakeszi szakaszon pedig pénteken együtt futnak az olimpikonok alkotta váltóval, akik az első szakaszokat más útvonalon és más beosztásban teljesítik.