ZETApress

hírportál

Középmezőnyben, Szingapúrban

Kéri és Fenyvesi a középmezőnyben az Ifjúsági Olimpia MTB számában. A szingapúri Ifjúsági Olimpia hegyikerékpár számában Kéri Zsófia a 17. Fenyvesi Péter a 14. helyet szerezte meg ? tudatta a Terepsport.hu.

32 ország ? közöttük a legnevesebb kerékpáros nemzetek ? fiatal versenyzői álltak rajthoz a gyors, de látványosan technikás pályán. Ebben a kiélezett mezőnyben álltak helyt a magyar sportolók. A fotók az X2S TEAM felvételei.

A pálya 3.1 km hosszan kanyargott a szingapúri kerékpáros parkban, sziklás és füves részek váltakozása jelentette a kihívást, komolyabb szintemelkedés és igazán nehéznek számító részek nem voltak az útvonalon. Ez elsősorban az országúton erős versenyzőknek kedvezett, ahol a technikai tudás nem annyira jellemező, az erő és a robbanékonyság annál inkább. Péter kifejezetten a nehéz, technikás pályákat kedveli, az ehhez hasonló váll-váll melletti küzdelemben nincsen igazán tapasztalata, akárcsak Zsófinak.

Mindkét magyar versenyző eleve hátrányos beosztással indult, a 3. rajtsorból, így már az első méterektől arra kellett koncentrálniuk, hogy a kevés előzési lehetőséget tartalmazó pályán megtalálják és kihasználják a pár pillanatot az előbbre jutáshoz.

A női versenyt (15 km) a cseh Karolina Kalasova (46:58) nyerte, a svájci Linda Indergand (47:06) és a kanadai Kristina Laforge (49:22) előtt. Zsófi ideje 56:51. A férfi versenyben a kolumbiaia Jhonnatan Botero (58:42) győzött, az olasz Andrea Righetiini (59:29) és a belga Laurens Sweeck (1:00:01) előtt. Péter ideje 1:03:50. Péter blogja és fotói a weboldalán láthatóak.

Szóljon hozzá!