ZETApress

hírportál

Uralták a szeleket

A Sponsor Wanted nyerte a IV. UNIQA Balaton Regatta balatonaligai versenyét! Nem borult a papírforma szombaton, amikor 94 hajó bontott vitorlát a IV. UNIQA Balaton Regatta szombati versenynapján.

Tulajdonképpen már a nevezéskor eldőlt a verseny, ugyanis a Hyundai Sailing Team a Sponsor Wanted névre keresztelt liberát és egy igencsak ?erősnek? tűnő csapatot nevezett a viadalra, amit végül az esélyeknek megfelelően, elképesztő magabiztossággal nyert meg. Az abszolút verseny második helyezettje a Paquita lett ? nem véletlenül, hiszen az egykori szövetségi kapitány, Pomucz Tamás ült a kormánynál ?, míg a dobogó legalsó fokára a Kék Fény legénysége állhatott fel.

Szerencsésnek mondhatják magukat a résztvevők, hiszen nagyon jó szél fogadta, és kísérte végig az útvonalon a mezőnyt, amely így nagyon gyorsan teljesítette a távot. Az osztályok küzdelmében, Yardstick I. osztályban a Paquita, Yardstick II. osztályban az Albatros, Yardstick III. osztályban pedig a Dudu diadalmaskodott. Az összesített verseny tekintetében a Yardstick I. osztályban a Kék Fény, Yardstick II. osztályban a Dolce Vita, míg Yardstick III-ban a Soczi várja az élről a folytatást.

A hagyományos Balaton Regatta forduló mellett, külön csata zajlott a Média Nagydíjért is, méghozzá 22 hajó nevezésével. Csapatot indított ? többek között ? az RTL Klub, a Népszabadság, a Ringier Kiadó, az Aqua Magazin, a Sportime, a Sport&Média, a Juventus Rádió és a Rise FM is. A Média Nagydíjat 2010-ben a Triumph Média Team vihette haza, miután a Bolero nevű hajóval és Somos Zsolt utasításait követve, legyőzhetetlennek bizonyultak.

Maradéktalanul elégedett vagyok, hiszen egy igazán remek csapattal, igazi vitorlázó időben, ideális körülmények között vitorlázhattunk. Az külön öröm számomra, hogy megnyertük a versenyt, tökéletesen ki tudtuk használni a hajónk sebességét. Remélem, hogy a csapatnak nagyon tetszett a viadal és egy maradandó élménnyel gazdagodott az újságírókból és autós szakemberekből álló legénység. Jó volt itt lenni, rendkívül élvezetes volt a viadal ? mondta az abszolút verseny első helyén végző kormányos, Király Zsolt (Sponsor Wanted).

Olimpiai aranyérmes, válogatott vízilabdázóink: Kis Gábor, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes és Szécsi Zoltán, a Gyenesei Leila, Marosi Ádám, Tibolya Péter világbajnok öttusa trió, a válogatott és olimpiai érmes kézilabdázó Tóth Tímea, valamint a szintén világbajnok Katus Tamás is ott volt Balatonaligán, és testközelből ismerkedett meg a sportággal.

Szécsi Zoltán egy gyönyörű Bavaria 44-es hajón töltötte a délelőttöt, és a vitorlázás után elmondta: ? Nagyon hálás vagyok a szervezőknek a meghívásért, igazán jól jött számomra ez a kikapcsolódási lehetőség. Augusztus végén lesz az Európa-bajnokság és most minden erőnkkel a kontinensviadalra összpontosítunk. A jövő héten is itt leszek a Balaton partján, de akkor más céllal, hiszen megkezdődik a balatonfűzfői edzőtábor. Bár fiatalodott a nemzeti csapat, de a célunk nem lehet más, mint az aranyérem megszerzése.

Szóljon hozzá!