ZETApress

hírportál

Alonsóé az első rajtkocka

Nem engedte gyors körre brit csapattársát a spanyol Alonso. A McLaren-Mercedes világbajnoka az utolsó kerékcseréjét követően több mint tíz másodpercig várt az indulásra, így a mögötte várakozó Lewis Hamiltont a gyorskör előtt leállította az óra. Letelt az edzésre szánt húsz perc, s a lámpa pirosra váltott a rajt-célvonalon. A brit hiába vezetett, Alonso az időhúzást követő gyors körében jobb időt futva verekedte magát csapattársa elé.

A korábbi három szabadedzés közül Alonso csak a péntek délutánit nyerte meg. Péntek délelőtt Kubica volt a leggyorsabb BMW-vel, míg szombat délelőtt Massa volt a leggyorsabb Ferrarival. Az előbbi holnap a hetedik, míg az utóbbi csak a 14-ik helyről indul. Ez utóbbiban közrejátszik, hogy az istálló ?elfeledte? megtankolni a kerékcserekor kocsiját, de a brazil versenyzőnek sikerült még megállnia a boxkijárat előtt. Onnan még visszatolhatták szerelői az autót, mivel a boxutcában tolatni tilos. Ha túlment volna a kijáraton, újabb kört kellett volna megtennie a boxba állás előtt!

A második sorból a BMW-s Heidfeld és a Ferraris Raikkonen indul, míg mögülük Roseberg Williams-Toyotával és Schumacher Toyotával száll csatasorba. A hetven körös versenyen nehéz az előzés a 4381 méteres aszfaltcsíkon. A 306,663 kilométeres távon holnap délután 2 órától izgalmas küzdelem várható.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Vendégkudarcok a 3-ik fordulóban
  2. ZETApress » Megverték a Ferrarit

Szóljon hozzá!