ZETApress

hírportál

Javulás Jerezben

Az Albacete-i fiaskó után Sebestyén Péter folyamatosan javított. A Right Guard Racing Team fiatal magyar versenyzője folyamatosan gyorsult, ami annak volt köszönhető, hogy minden box-kiállást követően sikerült javítani a motor beállításain ? tudatta a Faster Management.

A délelőtti edzésen nagyon fújt a szél, ami mindegyik versenyző életét megnehezítette. Nem volt egyszerű az ideális íveken maradni, hibátlan kört teljesíteni pedig maga volt a csoda. Délutánra aztán javultak az időjárási körülmények és a versenyzők is gyorsultak. Péter a két időmérő összesített eredménye alapján holnap a 18. helyről vághat neki a versenynek, melyen összesen 41 mindenre elszánt tehetséges motoros méri össze tudását.

Kezdenek összeállni a részletek, aminek nagyon örülök. Folyamatosan sikerült javítanom és ilyen előjelekkel úgy érzem, hogy jó verseny elé nézek. Köszönöm a szerelőimnek a munkát, remek csapatmunkán vagyunk túl ? nyilatkozta Péter.

Egyre jobb a motor beállítása, ami azonnal észre vehető is volt, hiszen Peti körről körre gyorsabb tudott lenni. Jó úton indultuk el a hétvégén, és bízom benne, hogy holnap egy igazán izgalmas és eredményes verseny részesei lehetünk ? mondta Roberto Favaro.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Jerezi bukás | ZETApress

Szóljon hozzá!