ZETApress

hírportál

Kalapács a kávézóban

Kő András: A kalapácsvető aratása című életrajzi könyvét a Vörösmarty utcai MÚOSZ Székház Hafér Kávézójában tegnap délután Novotny Zoltán és a szerző mutatta be. A könyv Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok atlétának, a Nemzet sportolójának állít emléket.

A magyar atlétika kiemelkedő alakja 2007-ben, hetven éves korában hunyt el. Négy olimpián vett részt, az 1960-as római és a ?64-es évi tokiói olimpián ezüstérmet, a ?68-as mexikóvárosi olimpián aranyérmet nyert. A kalapácsvetés világcsúcsát kétszer, Európa-csúcsát négyszer javította meg. 1958 és ?70 között tizenhárom egymást követő évben lett magyar bajnok.

Hogy mi hajtott? Ezen sokat gondolkodtam, különösen a válságos időkben, amikor sokat töpreng az ember a lét értelméről. Arról, hogy minek volt értelme, és minek nem. Hogy mi hajtott? Egyrészt nyilván valami dac, eltökéltség, bizonyítási vágy. Nem volt könnyű gyerekkorom. Szegénység, hányatottság, kiszolgáltatottság… Aztán Pesten vidékiként éltem, egyetlen váltás ruhám volt, sokat éheztem, a többiek nehezen fogadtak be.

Ez mind erősítette bennem a szándékot, hogy vigyem valamire, hogy érjek el valami olyat, amivel bizonyíthatom ? akár a világnak, akár önmagamnak ?, hogy vagyok valaki, hogy vittem valamire! Hogy elértem valamit, amivel nyomot hagyok a világban. Ami talán évszázadok múltán is jelezni fogja, hogy egy rövid időn át itt volt ez a savanyújóskának hitt lakli… ? olvashatjuk Zsivótzky Gyula vallomását a hátsó borítón.

Szóljon hozzá!