ZETApress

hírportál

Botrány a repülőtéren

Erdélyi Eszter Európa-bajnok kerékpáros viszontagságairól számolt be a Terepsport.hu. Magyarországnak úgy tűnik, túl sok a nemzetközi szinten jegyzett bajnoka, világkupa győztese, különben nem fordulhatott volna elő a skandalum.

Xterra Európa-bajnokunk a repülőtéren, felszállás előtt értesült arról, hogy a biciklijét ? amire, mint tudjuk, amúgy sem nagyon vigyáznak ? nem a szokásos 10-25 ezer forintos árán szállítják el Dél-Afrikába a verseny helyszínére, hanem a hivatalnok önkényének megfelelően 250 ezer forintért, vagyis TÍZSZERES áron, mint addig bármikor.

Eszter és versenyzőtársa, az U23 válogatott Melanie Palframan előre megvásárolt jeggyel álltak az Egypt Air termináljához, ahol közölték velük, hogy a kerékpárokat és a felszerelésüket csak kilogrammonként 13 ezer-ötszáz forintos áron tudják felengedni a gépre. Amikor bajnokunk, országunk hírnevének öregbítője megpróbálta megtudni, mi ennek az oka, semmilyen választ nem kapott. A társaság szabályzatában és weboldalán sem volt olyan információ, ami indokolttá tette volna a hivatalnok döntését.

Erős a gyanú, hogy talán visszaéléssel van dolgunk, és mivel Eszter túl szerény, valószínűleg nem derült ki, hogy mindezt a hivatalnok kivel is teszi. A probléma elsősorban az, hogy a késedelem miatt elúszhat egy világkupa futam és számos olimpiai kvalifikációs pont. Az anyagi kárról nem is beszélve, amit az előre megvásárolt jegyek felhasználhatatlansága jelent. Más cégek ezt nem számolják be a saját jegyükbe.

Reméljük, hogy mindez nem hátráltatja Esztert sokáig, kiderül az igazság és esetleg valaki észbe kap, és ingyen szállítják a kerékpárját, ha már azon ücsörögve szerzi nekünk Eszter a turisták és érdeklődők özönét világszerte! Szlovákgyarmati sikereiről nemrég mi is beszámoltunk.

Szóljon hozzá!