ZETApress

hírportál

Albacete-i döbbenet

Peti idő előtt búcsúzott. 3 kör. Ennyi ideig sikerült versenyben maradni a Right Guard Racing Team 22. rajtkockából induló versenyzőjének, Sebestyén Péternek a spanyol bajnoki futamon ? tudatta a Faster Management.

Az idő előtti búcsú nem a motoros hibájából történt, hiszen ő tette a dolgát. Jól rajtolt, majd tartotta a lépést az előtte haladókkal, sőt előzni készült, amikor a technika megadta magát. A benzincsap meghibásodása miatt nem jutott üzemanyag a motorba, ez pedig ebben a sportban végzetes. A sorozat következő fordulójára Jerez de la Fronterában kerül sor június 13-án.

Nincs szerencsém. A bemelegítő edzésen még semmi jele sem mutatkozott annak, hogy bármi probléma lenne a benzincsappal, aminek esetleges kicserélése nem egy hosszadalmas munka, persze nem verseny közben. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült végigmennem és befejeznem a futamot, de remélem, hogy legközelebb Jerezben minden rendben lesz ? bizakodott Sebestyén Péter.

A warm up-on minden rendben volt, az egész csapat nagyon várta a versenyt, ami sajnos gyorsan véget ért Peti számára. Remélem, ezzel túl vagyunk a peches sorozaton és minden szerencsétlenséget letudtunk az idei szezonra. Június 13-án lesz a következő verseny. 13 ide, 13 oda, bízunk a jobb folytatásban ? mondta el Roberto Favaro.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Javulás Jerezben | ZETApress

Szóljon hozzá!