ZETApress

Hoffer József (1922.03.20 – 2004.04.06) ingyen volt a korrektség bajnoka – írta róla Jocha Károly, a JochaPress.hu alapító főszerkesztője.

Vannak kiváló sportemberek, akikről olykor talán idő előtt feledkezik meg a magyar sporttársadalom, bár szerencsére egyre több a pozitív visszaemlékezések száma is. Ebbe a sorba tartozik a Nemzeti Sportban Malonyai Péter tollából napvilágot látott kitűnő múltidéző dolgozat, amelyben a 100 éve született Hoffer József élettörténetét eleveníti fel. Amikor a kortárs kollégának külön is megköszönöm értékes sorait, egyben meg is ragadom az alkalmat, hogy Hoffer József portréjához néhány gondolattal én is hozzájáruljak.

Máig is csodálkozom azon, hogy az Albert Flóriánt fiaként szerető Hoffer József minden igyekezete ellenére Flóriból nem lett újságíró. Pedig meg is volt hozzá az esze, de ezen a vonalon mégsem tudott megragadni. Azért állok kicsit értetlenül Flóri távolmaradásának ténye mellett, mert személyes tapasztalatból tudom, hogy Hofferrel milyen jó volt együtt dolgozni!

Ez az ember – aki 36 évig vezette az MTI Sportszerkesztőségét – valóban élt-halt a sportért és – ritka kivételként – a butaság határáig korrekt valaki volt. Nem is lehetett egykönnyen a közelébe kerülni. Amikor viszont az MTI belpolitikai szerkesztőségének munkatársaként a nagyteremben (ahol minimum ötven-hatvanan dolgoztunk egy légtérben) sokéves próbálkozásokat követően végre megismerhettem, hetek alatt a barátságába fogadott. Megérezte ugyanis a feltétlen elkötelezettségemet a sport tükröztetése iránt és ezt értékelte is.

Többször is módomban volt nyilvánosan elmondani – most is megragadom az alkalmat -, hogy nem is a kivételes szakmai felkészültsége volt, ami életfogytig maradó, mély benyomásokat tett rám. Sokkal inkább embersége, az emberi gondok-problémák iránti hatalmas empátiája. Gyermektelen embertől ez kétszeresen értékes tulajdonság, amit majd négy évig fenntartás nélkül élvezhettem. Azt az erkölcsi és szakmai szintet, amit Ő állított elém, mindmáig őrzöm és valamilyen módon az életemben is igyekszem érvényre juttatni.

Egyenes, szókimondó, erkölcsi dolgokban kompromisszumot semmilyen módon nem vállaló létének egyik tanulságos bizonyságát adta, amikor felelevenítette a magyar labdarúgó válogatott – amelyet 1970/71-ben tíz mérkőzésen irányított egyetlen fillér fizetség nélkül! – utolsó, általa vezetett mérkőzésén mi is történt.

– Képzeld – mesélte egy alkalommal – a csapattal utazó, egyik illetékes elvtárs a meccs előtt kezembe nyomott egy cédulát, amelyen rajta volt a magyar válogatott kezdő tizenegye. A parancsot ugyan nem tudtam megvétózni, viszont én lettem az egyetlen magyar szövetségi kapitány, aki önmaga tette közhírré lemondását. Hazaérkezésünk után ugyanis első utam az MTI-be vezetett, ahol kiadtam a hírt: Hoffer József lemondott szövetségi kapitányi megbízatásáról!

A végére már csak két kérdésem maradt. Ma ki vállalná ingyen a magyar labdarúgás – vagy bármely más, kiemelt sportág – első emberének tennivalóit és a felelősséget egyetlen forint nélkül? A másik pedig az: hányan tennének hasonló helyzetben úgy, ahogy Ő gondolkodás nélkül cselekedett?

Ilyen ember csak egy volt: Hoffer József. Ezért különös örömmel tölt el, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetségének éves konferenciáján, Nyíregyházán éppen holnap rendezik meg a kispályás Hoffer Kupa mérkőzéseit. Hoffer József maximálisan megérdemli emléke megőrzését!