ZETApress

hírportál

Elindult a 41. TdH

Sprintbefutóval ért véget és a spanyol Jon Aberasturi győzelmét hozta a 41. Tour de Hongrie 1. szakasza: az Esztergom körül kijelölt körpályán 118 kilométert tett meg a mezőny, a befutóra gyönyörű környezetben, a Bazilika lábánál került sor. A viadal történetében először született spanyol szakaszsiker.

Húsz csapat 119 versenyzője állt rajthoz ma délelőtt Esztergomban, az első etapot Hernádi Ádám, a város polgármestere indította el. A tegnap esti csapatbemutatóról idekattintva olvashatunk. A hazai kerékpárosok körében igen népszerű dobogókői emelkedőn vezetett át háromszor is az a körpálya, amellyel az első körben csak ismerkedett a nemzetközi mezőny. Ezt jelzi, hogy már a szakasz elején útjára engedett egy kilenc főből álló szökevénycsapatot, amely szorgalmasan gyűjtögette a kilométereket, s egészen négy percnyire hizlalta az előnyét.

A World Teamek – különösen az ausztrál Mitchelton-Scott és az amerikai Trek-Segafredo – azonban időben ritmust váltott a mezőny elején, s a harmadik kör hegymenetére már nem maradt elöl egyetlen szökevény sem. A harmadik hegyi hajrá hozta a magyarok idei első részsikerét, Valter Attila megszerezte a hajráért járó pontokat.

Ezt követően egy ideig a CCC Team magyar kerékpárosa tekert az élbolyban, de a befutó előtt a sprinterek csapatai újra összezártak, s végül mezőnybefutó döntött a szakaszgyőzelemről. Az 1. helyet a Caja Rural-Seguros-RGA versenyzője, a spanyol Jon Aberasturi szerezte meg, 2. lett az ausztrál Kaden Groves (Mitchelton-Scott), 3. pedig a cseh bajnok Adam Toupalek (Elkov-Kasper). A mieink közül a tavalyi összetett verseny másodikja, Dina Márton (Kometa-Xstra), és harmadikja, Valter Attila is az élbolyban ért célba, így mindketten életben tartották reményeiket a jó összetett eredményre. A hajrában több bukás is történt, a CCC Team versenyzőjét, Kamil Maleckit kulcscsont-törés gyanújával kórházba szállították, reményeink szerint mielőbb felépül sérüléseiből.

Az utolsó körben kétszer kellett kerékpárt cserélnem, de a végén a csapat segítségével sikerült az élmezőnyben maradnom. Az utolsó négy kilométeren nem voltam túl jó helyzetben, de az utolsó kanyarban sikerült előre kerülnöm. Figyeltem a Michelton-Scott versenyzőjét, Kaden Groves esélyes volt a szakaszgyőzelemre, de a végén mindent beleadtam, és sikerült – mondta a szakaszgyőztes Jon Aberasturi, aki az összetett első helyezettjének járó sárga mez mellé a gyorsasági pontverseny zöld trikóját is átvehette az eredményhirdetésnél.

Valter Attila kiemelte: bár az első két körben a Duna-parton haladva hektikus volt a pozicionálás, komolyabb tűzijátékra számított. Az első szökés befogásánál kiemelte a sokat dolgozó Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) szerepét. Amint mondta, az utolsó emelkedőn érezte magában az erőt, majd miután egyeztetett egy csapattársával, növelte a tempót, így kialakítva egy kisebb élcsoportot. – Sokat mentem nagy tempón, ám sajnos a Mitchelton-Scottból velünk lévő srác mindent megtett, hogy ne érjünk haza, mivel hátul a csapata hozta a sprinterüket. Együttműködéssel bennünk lett volna a szakaszgyőzelem, akár az összetettet is eldönthettük volna, hiszen volt húsz-harminc másodperc előnyünk is. Mindazonáltal jó jel, hogy így is maradt bennem egy kevés, jók voltak a lábaim, és az utolsó szakaszon lesz lehetőségem bizonyítani – mondta.

A hegyi pontversenyben a spanyol David Lozano (Team Novo Nordisk) vezet, piros mezét a negyedik szakaszig egészen biztosan viselheti majd, hiszen csak akkor kerül sor a következő hegyi hajrákra. A legjobb magyar versenyző fehér meze Dina Mártonhoz került, aki tavaly a székesfehérvári befutó után is ezt viselhette.

41. Tour de Hongrie 1. szakasz, Esztergom – Esztergom (118 km):

1. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2:48:04
2. Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) azonos idővel
3. Adam Toupalik (cseh, Elkov-Kasper) a. i.
4. Kamil Gradek (lengyel, CCC Team) a. i.
5. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
6. Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation) a. i.

18. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) a. i.

27. Valter Attila (magyar, CCC Team) 13 másodperc hátrány

46. Kusztor Péter (magyar, Team Novo Nordisk) 32 mp h.

52. Szatmáry András (magyar válogatott) 45 mp h.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország-díjért) Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA)
A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Škoda- és a Europcar-díjért) Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA)
A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis-díjért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)
A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport-díjért) Dina Márton (Kometa-Xstra)

A befutó után hosszú utazás vár a karavánra, hiszen holnap 13 órakor már Debrecenből rajtol majd a Tour de Hongrie 2. szakasza. A Debrecen és Hajdúszoboszló között kijelölt 158 kilométeres útvonalat gyakorlatilag teljesen sík pályán teljesítik a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Debrecen – 1. kör, Debrecen – áthaladás, Balmazújváros) részhajrára is sor kerül. Rajthely a debreceni Nagyerdei körút 13 órakor, várható befutó a hajdúszoboszlói Hősök terén 16:30-kor. A papírforma alapján a célban mezőnybefutó várható. Köszöntő, útvonal, térkép és részletek idekattintva olvashatók.

Szóljon hozzá!