Kinőtték a fővárost
Országos mozgalommá vált a Nagy Sportágválasztó ? A sport napjai rendezvény ? tudtuk meg a mai sajtótájékoztatón. Az alapítók hírül adták, hogy idén a rendezvény túllép Budapest határain és 15 vidéki városban is megjelenik.
A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer, májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot ?kínáló? és a sportot ?kívánók? számára, hogy egymásra találjanak.
A tavaly ugrásszerű fejlődést mutató rendezvény ? több mint 80 díjmentesen kipróbálható sportággal és közel 18 ezer látogatóval ? a hazai sportélet egyik jelentős eseményévé vált és bizonyította, hogy igény van egy olyan sportfórumra, ahol a látogatók egy helyszínre koncentrálva ismerkedhetnek meg ilyen nagyszámú mozgásformával és találhatják meg számukra a legmegfelelőbbet.
Május 14-15-én már hatodik alkalommal várja az érdeklődőket a Budapesti Nagy Sportágválasztó, pénteken elsősorban az előre bejelentkezett oktatási intézményekből érkező gyerekeket, szombaton pedig a nagyközönséget. A rendezvénnyel kapcsolatban korábban kiírtak egy pályázatot is.
A Merkapt Maraton Team SE által létrehozott Országos Sportágválasztó Szervezőiroda koordinálásában, de regionális partnerek közreműködésével és szervezésében idén 15 vidéki városban is megjelenik a Nagy Sportágválasztó rendezvény, hogy az egész ország választhasson sportágat!
Májusban Békés, Szeged, Dunaújváros, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Nyíregyháza, Pécs, 2010 szeptemberében pedig Debrecen, Paks, Szekszárd, Szombathely, Orosháza, Tatabánya, Békéscsaba és Zalaegerszeg várja a sportágválasztókat.
A sajtótájékoztató egyik ünnepi pillanata volt a rendezvény logójának bemutatása, mely Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, író tervei alapján készült. S hogy mit szimbolizál a logó? Egy ötszirmú virág (ifjúság), amely a színeivel és gyűrűs-lyukas szirmaival az olimpia ötkarikás jelévé ?érhet?.
A sportágak találkozásából, újabb és újabb sportágak nőnek ki, a metszetekből újabb egymáshoz kapcsolódó, de más-más mozgásformák, új virágok születnek. Egyben összefogást, együvé tartozást, egymáshoz kapcsolódást is szimbolizál a virág, melynek közös a kiindulópontja. A bimbó a rejtett lehetőség. A középpontból kiáradó energia manifesztálódik, a lehetőség kiteljesedik és nyílik virággá, amely ápolásra, törődésre szorul, gondozni, foglalkozni kell vele, lenyesni a vadhajtásokat, hogy erős, életerős virággá cseperedjen. S a virágokból, új virágok születnek?