ZETApress

hírportál

7. lett a jobb férfi váltónk

A Kardos Bence ? Szabó Illés párosunk a hetedik, a Bereczki Richárd ? Málits István kettős pedig a 15. helyen végzett váltóban a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság keddi napján. A dobogóra a németek, a dél-koreaiak és az oroszok állhattak fel. Mi a rendező jogán indíthattunk a nőihez hasonlóan két férfipárost váltóban, melyben 19 csapat indult.

A vívás egyik magyar duónak sem sikerült jól, Kardosék 14 győzelmet arattak és 22 vereséget szenvedtek, Málitsék pedig ? akik egy hónapja bronzérmesek voltak az angliai Európa-bajnokságon ? 13 asszót nyertek és ugyanennyit veszítettek délelőtt a Ludovika Arénában. Előbbi ? hivatalosan a 2. számú ? magyar duó később, a bónuszvívásban egy pontot még hozzá tudott tenni az eredményéhez, de érdemben ez nem változtatott sokat a helyzetén. A két vívószakasz között rendezték az úszást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Uszodájában. Kardos és Szabó a negyedik, Bereczki és Málits a 15. időt érte el, ugyanakkor a második számban a várakozásnak megfelelően nem voltak nagy különbségek.

A lovaglás a Kincsem Parkban kialakított öttusaarénában mindkét váltónknak jól alakult: Kardos és Szabó hibátlanul ment végig a nyolc akadályból álló pályán és csak öt másodperces időtúllépésért kapott ötpontos levonást a lehetséges 300-ból, Bereczki és Málits viszont éppen az 1:15 perces szintidő alatt teljesítette feladatát. Utóbbi váltótag egy akadályverése miatt 293 pont járt a produkcióért.

A 2. számú magyar csapat nyolcadik, az 1-es meg a 13. volt a kombinált szám előtt. Ebben minden váltótagnak 2×800 métert kellett futnia és kétszer beállnia a lőállásba az öt zöld lámpáért. A Szabó ? Kardos kettős nagyjából végig tartotta a 7-9. pozíciót, az induláshoz képest végül egy helyet előrelépett. Komolyabb javításra akkor lett volna esélye, ha a lövészetekben minimális a hiba, ugyanakkor mindkét váltótagnál az egyik sorozat az ideálisnál hosszabb időt vett igénybe. A másik magyar váltónak sem volt jó a lövészete, így végül két pozícióval hátrébb csúszott.

Martinek János szövetségi kapitány úgy összegzett, hogy a hazai párosokban fiatalok szerepeltek, Málits közülük a legrutinosabb, de ő az elmúlt években kevés versenyzési lehetőséget kapott. ? Egy-két felvillanása így is volt korábban, de ma ez nem sikerült neki. A többieknek még sok rutint kell szerezniük, hogy jók legyenek ? tette hozzá. Fotóink Buza Virág / MÖSZ felvételei.

? Bedobtak minket a mély vízbe. Meg kell szoknunk ezt a mezőnyt és a hangulatot is. Összességében azért jó napot zártunk, korrekt eredmény született ? mondta a 20 éves Kardos. ? A vívásunk jobb lehetett volna, de így is felemelő és tanulságos verseny volt a mai! ? értékelt a pár nap múlva 22 éves Szabó. Csalódottan nyilatkozott ugyanakkor a 23 esztendős Bereczki, aki azzal kezdte, hogy többet vártak maguktól. ? Az Eb-bronzot félretettük, ma csak ezzel a versennyel foglalkoztunk. A vívásban elért eredménynél mindketten többet tudunk. A gyenge teljesítmény rányomta a bélyegét az egész napra. Ugyanakkor küzdöttünk, és erre büszke vagyok ? tette hozzá. ? A vívás nagy csalódás számunkra, rengeteg pontot otthagytunk a páston.Ezzel a kezdéssel elszálltak az éremesélyeink ? kapcsolódott váltótársához Málits.

Sportág-történeti kiállítás nyílt a Kincsem Parkban

A versenyek követése mellett a sportág hazai történetével is megismerkedhetnek az öttusa-világbajnokságra a Kincsem Parkba kilátogató nézők. A bejárattal szemben lévő főépületben elhelyezett tablókon, fotókon bemutatják a sportág fontos szereplőit, a magyar öttusa megteremtésének és megújításának nagy alakjait, legendás edzőit, kiemelkedő versenyzőit, olimpiai és világbajnokait. Emellett több olyan sporteszköz, felszerelés is helyet kapott a tárlaton, amelyhez valamilyen történet kapcsolódik.

A relikviák sorában versenyzőkhöz köthető vívópengék mellett látható az a futócipő, amely Mizsér Attila 1985-ös egyéni világbajnoki győzelmekor beragadt a sárba, emiatt a magyar öttusázó zokniban tette meg a táv utolsó negyedét. Ugyancsak vitrinbe került az 1996-os atlantai olimpián Martinek Jánosnak bronzérmet hozó szöges, melyet megörökölt Simóka Bea, aki 2002-ben ugyanebben futva lett világbajnok San Franciscóban. Egy harmadik pár cipő Marosi Ádám 2009-es londoni vb-győzelmére emlékeztet. Ma a nők hagyományos versenyének selejtezőjét rendezik.

Szóljon hozzá!