ZETApress

hírportál

EL-csoportkörbe ért a Fradi

Földön a SudovaA múlt hét csütörtöki idegenbeli gól nélküli döntetlen után a Ferencváros 2:1-es félidőt követően 4:2-re legyőzte a litván Suduvát tegnap este a Groupama Arénában, így bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe. Az ellenfeleket a mai sorsoláson ismerjük meg.

A vendégek egy nagy védelmi hiba után már a 11. percben előnybe kerültek Verbickas révén, de Varga büntetőjével és Boli találatával a szünet előtt fordított a Ferencváros. A II. félidő közepén a litván Topcagic egyenlített, Tokmac viszont szinte azonnal válaszolt, így ismét a zöld-fehérek álltak továbbjutásra. A végeredményt a 96. percben Szignyevics állította be 11-esből.

A Ferencváros 15 év után szerepelhet ismét a második számú európai kupasorozat csoportkörében, melynek sorsolását ma 13 órától rendezik. Tavaly is volt magyar csapat az EL-főtáblán, akkor a Vidi FC szintén a BL-selejtezőből indulva járt sikerrel. A zöld-fehérek az NB I 5. fordulójában vasárnap 18 órakor a DVTK-t fogadják az Üllői úton.

A második vonal megfogyatkozott

Az NB II-ben 25-én vasárnap és 28-án szerdán rendezték az 5-6. fordulót, tegnap pedig az MLSZ a július 29-ei I. fokú és a Fellebbviteli bizottság augusztus 9-ei II. fokú döntése után kizárta a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát a Merkantil Bank Ligából, mert Elnökségük nem fogadta el a balmazújvárosiak felülvizsgálati kérelmét, ezért a vasárnapi Soroksár SC elleni mérkőzésüket már meg sem rendezik.

Az 5. forduló, augusztus 25-én vasárnap: Budaörs?Balmazújváros 1:2 (1:1), Tiszakécske?Vasas 1:3 (0:2), Soroksár?Vác 1:0 (1:0), Dorog?Budafok 1:2 (1:2), Szeged?Siófok 1:3 (0:2), Békéscsaba?MTK 3:3 (2:1), Szolnoki MÁV?Gyirmót 0:3 (0:2), Csákvár?Haladás 3:1 (1:1), ETO FC Győr?Kazincbarcika 1:1 (0:0), Ajka?Nyíregyháza elhalasztva.

A 6. forduló, augusztus 28-a szerda: Szeged?ETO FC Győr 0:0, Vác?Békéscsaba 0:2 (0:1), Balmazújváros?Dorog 0:2 (0:1), Nyíregyháza?Tiszakécske 1:2 (0:0), Siófok?Szolnoki MÁV 2:1 (0:0), Budafok?Soroksár 1:0 (1:0),Gyirmót?Csákvár 3:0 (1:0), MTK Budapest?Ajka 4:4 (2:3), Haladás?Budaörs 0:0, Vasas?Kazincbarcika 1:1 (0:0). Az élen a Balmazújváros eredményeinek törlése után 1. Siófok 13, 2-3. Budafok és Csákvár 12-12 ponttal.

Szóljon hozzá!