ZETApress

Bírósági történetek ? 33

Kiss és kis kínai neje rémülten keresték fel a bíróságot. Válókeresetüket szerették volna visszavonni. A sebtiben kitűzött tárgyaláson kiderült, amit a bíró eddig is sejtett, igaz, az elmondottak nem kerültek a jegyzőkönyvbe. Tavaly ismerkedtek meg, a lány akkoriban érkezett az országba. Csencselésből élt, ki akarták utasítani, erre pár nap haladékot kapott. Ekkor találkozott Kiss úrral. A munkanélküli férfi a piacokat járta, üzletelt ezzel-azzal. Ócska szükséglakásban élt egyedül, alkalmi barátnők elégítették ki vágyalt.

A ferde szemű ?szépség? is így került a legénylakásba. Elsírta bánatát: rövidesen távoznia kell az országból. A nagy ötlet megszületett: a férfi névházasságot ajánlott, persze nem ingyen. A lány összeszedte ismerőseitől a több tízezer forintot, gyorsan összeházasodtak, bejelentkezett a lakásba is. A nyelvi nehézségeket áthidalta a szeretet. A pénz szeretete. Tartós kapcsolat így nem is volt köztük, a férfi nemrég új nőt talált, s ráérezve a dologra, újabb névházasságot akart kötni. Igaz ahhoz előbb el kell ám válnia!

Beadták a keresetet, a békítés természetesen eredménytelen volt, a második tárgyalásra vártak. Ekkor következett be a baj, amire egyikük sem számított. A pici asszonykát megint elkapták, amikor engedély nélkül árult. Látták a papírjain, hogy magyar férje van, ő azonban minden kérdezés nélkül elárulta, hogy néhány nap múlva el fognak válni. Erre ismét kiutasították, s a határidő megint 15 nap volt.

Mit volt mit tenni, vissza kellett vonni a válókeresetet még a határidő letelte előtt. Jegyzőkönyvbe mondták: kibékültek, ismét szeretik egymást. A hatóság most nem tehet semmit. A kínai feleséget nem utasíthatja ki a férje mellől. Csak a férfi járt pórul, mert nem vehet fel újabb pénzt egy másik házasságért. Persze, lehet, hogy a békülés sem volt ingyen.

Mindent a fogyasztóért!

Régóta vitáznak az okosok, árulhatja-e egy nő a testét. Nemrég a parlament elfogadta a BTK módosítását, mely szerint a prostitúció önmagában nem büntetendő, csak azokat kapják el, akik azt úgymond elősegítik, tehát például szobát adnak ki vagy éppen ők a stricik, azaz a ?futtatók?. Sokan neheztelnek e döntésért, és épp azt kifogásolják, hogy az örömlányok nyíltan szólítgathatják le az utcán az arra járó gyanútlan férfiakat. Sőt, nemcsak szólnak, de beléjük karolnak és nadrágjukat is tapogatják! Szerintem kár elítélni őket ezért. Inkább a módszerüket kéne átvenni másoknak is! Hadd érje minél több élmény a járókelőt!

Képzeljük csak el, hogy a csizmadiák utcájában a mesterek felkapnák lábunkat. A cipőnk talpát mustrálgatnak. Ha kopott, már hívnának is egy talpalásra. A szabók utcájában gombjainkat rángatnák meg, s a lazát rögvest meg akarnák erősíteni. Újabb utcában a lakatosok nyúlkálnának a zsebünkbe, s tapogatnánk meg lakáskulcsainkat. A rozsdádat mindjárt el is vinnék egy polírozásra.

Mi? Hogy ők a ruhánkkal és eszközeinkkel foglalkoznak, a prostik meg a testünket akarják!? Való igaz. Ezen is lehetne segíteni. A fogászok utcájában a rámenős dokik erőszakkal néznének be a szánkba, nincs-e odvas fogunk. Ha látnának egyet, már hívnának is szobára egy jó (fog)húzásra, -tömésre. A sokak által ismert ?kocsisoron? tovább fejleszthetnék a szolgáltatást. Saját járművünkben végeznék el rajtunk a szájsebészek a kisebb műtéteket, mielőtt még köpni-nyelni tudnánk. Rokon szakmák kapcsolódása esetén például a pedikűrös a tyúkszemünket irtaná ki, míg a cipész megtalpalja lábbelinket. Mindent a fogyasztóért!