Életért életet követel
Bírósági történetek ? 27
Teherautó sofőrt hallgat ki a bíróság. Halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolják. Túl gyorsan kanyarodott jobbra egy szabadjelzésnél és átsodródott a baloldalra. Balszerencséjére egy figyelmetlen idős nő ? ugyancsak szabad jelzésre ?, balról a kocsinak gyalogolt. Perceken belül meghalt, alig szenvedett.
A tárgyaláson mégis nehéz rekonstruálni a történetet. Az idős férj azt is vitatja, hogy neje balról ment át, s azt sem hajlandó tudomásul venni, hogy az áthaladás a zebrán túl, legalább negyven méterre történt. Szerencsére a rendőrök remek helyszínrajza mindent jól ábrázol. Csak az a fránya tanú, az arra sétáló idős nő ne jött volna el tanúskodni!
Egy kilométerre voltam az eseményektől ? kezdi vallomását ? de azonnal odamentem megnézni, mi történt. A bírónak már ez a mondat is gyanús, mégis tovább kérdezősködik. A tanú válaszai homlokegyenest ellenkeznek a szakértő által leírtakkal, s a vádlott vallomásával. Végül az egy kilométert kell megmutatnia, s ekkor a folyosó ötven méterre levő falának távolságát becsüli ennyinek. Ügyészi kérdésre végül sikerül tisztázniuk ? igaz, hosszas találgatás után ?, hogy nem tíz, még csak nem is száz, hanem ezer méter van egy kilométerben. Azt már meg sem merik kérdezni, hányasa volt matematikából? Minek bántani szegényt.
Tovább folyik a kihallgatás. A tanú is megerősíti, hogy a kocsi eleje nagyon messze volt már a zebrától, mikor a hátulja elkapta a nénit. Már mehetne is a dolgára, de újabb ?okos? megállapítást tesz: A hátsó kerék viszont még a zebrán volt a gyalogossal való ütközés idején.
Ügyész és ügyvéd újra összecsap, vádlott tiltakozik. Már újabb szembesítésre kerülne sor, de az ügyvéd szót kér. A tanúhoz fordul. ? Korábban tisztáztuk, hogy a teherautó mintegy tíz méter hosszú. Ha a hátsó kereke még a zebrán van, hány méternyire lehet onnan az első kerék? ? kérdezi.
A bírák és az ügyész az ajkát harapdálja. Alig bírják ki röhögés nélkül, de nekik mindvégig meg kell őrizni komolyságukat. A tanú hosszasan gondolkodik. Látszik rajta, hogy bonyolult neki a feladat. Zavartalan néz, mentőkérdést vár, de senki sem segít. Egyre inkább zavarba jön, majd diadalmasan kivágja: ? Hát ez talán nincs egészen egy kilométer!
Tulajdonképp igaza van. Több kérdés nincs, végre elmehet. Vallomásával sajnos nem lehetett semmit sem kezdeni. Maradt a szemlejegyzőkönyv, s a szakértői vélemény. Mivel a gyalogos magatartása is közrejátszott a tragédiában, a gépkocsivezetőt felmentette a bíróság. Igaz, ezt az áldozat férje nem hajlandó tudomásul venni. Életért életet követel.