ZETApress

Esetek a mentők hétköznapjaiból ? 17

A Markó utcába indulok 1994. július 19-én délután. (A dátumnak még lesz jelentősége.) Andics doktor a Budapesti Mentőszervezet vezetője vár. Akkor is kedd volt ugyan úgy, mint ma, s ő volt a szolgálatvezető főorvos. Mentőseivel akartam eltölteni a nap hátralévő részét. Belgyógyászati rohamkocsival vonulok majd. Az első megkeresés rövidesen meg is érkezett.

A bejelentő szerint valakit szíven szúrtak Zuglóban, s a tettes is a helyszínen tartózkodik. A rendőrök bírták maradásra. Róth István, a Delej utcai vezető mentőtiszt ma a központi esetirányító, s miattam ? megírandó témám gyanánt ? küldi helyszínre a 202-es ROKO-t. (Később, a Delej utcai egy hónapos szekundálásom idejére ő lett a főnököm.)

Még bízunk abban, hogy a sérült él, így szirénázva száguldunk. Van tekintélye a fehér kocsinak. Az autók szabad utat biztosítanak a szűk utakon a Markó utcától a Pillangó parkig, még a félig lezárt Nagykörúton is.

Az emeletes ház előtt, s odabenn a lépcsőházban sok a rendőr. Benn fekszik a férjem, szipog egy néni. Sógora vigasztalja. Berontunk a lakásba. A fürdőszoba padlóján fekszik a bácsi. Bal mellkasában piciny szúrt seb, mellette rövid, de annál hegyesebb kés van a padlón. Pengéjére a vér tövig rászáradva. Trikója felhúzva a seb fölé. Még arra is vigyázott szegény, össze ne vérezze.

Már nem lélegzik. Megpróbáljuk a mesterséges lélegeztetést. Előbb szájból orrba, később eszközzel ? Ruben ballonnal ? próbálkozunk. Sofőrünk mellkaskompresszióval kísérletezik. Érzi, s mi is halljuk, amint a szív összenyomódásakor a kés ütötte lyukon át vér ürül a szívből a mellkasba.

Ápolónk felszereli az EKG-t, de a műszer nem jelez szívműködést. Tovább nem is próbálkozunk. Sajnos elkéstünk, csak a halál beálltát tudjuk megállapítani.

Megtaláljuk a végrendeletet. Néhány hete készítette, s mindent feleségére hagyott. Tömérdek inzulinos fecskendőt, egyszer használatos tűt és inzulint találunk. Hálószobájában az ágya mellett szemetesvödör, tele papír zsebkendőkkel. Mint látjuk, a bácsi vért köpött. Nem is keveset…

Nem érti az özvegy sem a történteket

Az özvegy alig szól, nehezen oldódik. Néztük a tévén a délutáni műsort, mondja, s a férjem hirtelen kifutott a szobából. Nézd csak, mit tettem! ? hívott ki hirtelen. Kimentem, s ő a tűkör előtt állt. Mellkasában már benne volt a kés. Előttem húzta ki. Pár szót szólt még, majd összerogyott. Hamarjában fel sem fogtam, mi történt. 25 éve volt cukorbeteg, rendszeresen inzulinozta magát. Pár hete vért köpőt. Megtudta, hogy tüdőrákja van, s elkésztette végrendeletét. Nagyon el volt keseredve.

Nem faggatjuk tovább az özvegyet. A többi már a rendőrök, a helyszínelők és a hullaszállítók dolga. Azon sem gondolkodunk, milyen műsor lehetett a tévében, miért pont ezt az időpontot választotta a 69 éves bácsi az öngyilkosságra. Megtették ezt mások helyettünk, akik akkor ott sem voltak Zuglóban.

Micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy valaki saját szíve ellen fordítsa a kést! Megcélozza a dobogó izmot, kitapogatva előbb a bordák közötti rést. A zuglói bácsi végső elkeseredésében erre vetemedett azon a keddi délután.

Egy hét telt el a “fekete kedd” óta, s furcsa híradást olvastam egy bulvárlapban. Úgy felizgatott a parlamenti közvetítés valakit, írta a tudósító, hogy az illető a tévé elől felugorva szíven szúrta magát. A híradás egyértelműen a fentebb leírt esetre utalt.

Az ügynek egyetlen szépséghibája volt. Azon az 1994. július 19-i kedden az újonnan választott parlament már a nyári szabadságát töltötte. Az a kedd sem maradt viszont belpolitikai esemény nélkül, mert az új kormány aznap délután két órakortól tartotta Göncz Árpád államfővel együtt alakuló ülését, ami viszont nem a tévé nyilvánossága előtt zajlott. (Jelen sorok írója is csak az ülés kezdetén néhány percig fotózhatott, s innen ment át a kiterelés után a közeli Markó utcai mentőállomásra, ahonnan nemsokára a Pillangó parki esethez vonult.)

A belügyi tudósítónak egy hét távlatában a kormányülésről már nem kellett tudnia. Saját lapját sem kellett elolvasnia, ahol a kormányülésről Az első közös ülés címmel jelent meg a fényképes tudósítás. Az áldozatnak ez már úgysem számít, a sztori viszont a parlamenti közvetítésre hivatkozva színesebb, eladhatóbb. Az olvasó meg a megszokott keddi parlamenti közvetítések és a máskor csütörtökön megtartott kormányülések miatt úgyis elhitte a mesét.