ZETApress

hírportál

AS Star Team a Formula?1-es pilóták ellen

Egy májusi hétvégén Monacóban versenyzett a mezőny, mely a versenyzők számára az egyik legkülönlegesebb helyszín. A hercegségben már az is rendkívül különleges egy pilóta számára, ha ott lehet a rajtrácson az indulók között. Monte Carlóban tradicionálisan tartanak jótékonysági futballmérkőzéseket is.

Ez idén sem volt másképp és kedden egy igen jó hangulatú eseménynek lehettek szemtanúik a nézők. A Mentoni Lucien Rhein labdarúgó stadion adott helyszínt az eseménynek, a bevételt hátrányos sorsú gyermekekre fordították. Az alapítvány elnöke, a görög UNESCO nagykövet Marianna V. Vardinogiannis személyesen is megjelent az eseményen, hogy a díjátadáson részt vegyen. Michael Schumacher a súlyos sí balesete miatt sajnálatos módon nem tudott pályára lépni ezen a gálán, de a fia, Mick igen.

Mellette még számos versenyző, ex-versenyző és világbajnok felhúzta magára a mezt, pl. a Formula?1-esek válogatottját (Nazionale Piloti) képviselte Felipe Massa, Carlos Sainz Jr, Charles Leclerc, Mika Hakkinen, Pierre Gasly, Vitantonio Liuzzi, Jack Aitken, Nyck De Vries, Sean Gelael, Sergio Sette Camara, Louis Delétraz, Johnny Cecotto, Jérome D?Ambrosio, Alex Caffi, Ivan Capelli, Giancarlo Fisichella, Esteban Ocon, Marc Ericsson, Maro Engel is a mostani és egykori mezőny tagjai, valamint az egyéb kategóriák autóversenyző tagjai közül.

A versenyzőkhöz több visszavonult profi labdarúgó, köztük William Gallas is csatlakozott. Az All Stars XI csapatot nem más, mint II. Albert monacói herceg vezette, edzőjük pedig a Leicester Cityvel Premier League-t nyerő Claudio Ranieri volt, akárcsak egy évvel ezelőtt. Itt volt többek között még Ariane Fontana, Federica Birgnone, Manuela Moelgg, Simone Origone, Flavio Roma, Gregory Campi, Luca Filippi, Sandro Cois, Marvin Kirchhoefer, Marco Gorzegno, Matteo Mariani, Oscar Damiani, Matteo Munari, Lorenzo Mazzi, Luca Filippi, Marvin Kirchhöfer, Roberto Lacorte, Sandro Cois, Felipe, Louis Ducruet, Marco Simone, Flavio Roma, Sonny Anderson, Ludovic Giuly, Jan Koller, José Cobos, Greg Camp, Everson Pereira Da Silva, Jure Kosir, Max Biaggi, Olivier Dacourt, Massimiliano Blardone, Sébastien Frey, Claudio Chiappucci, Kristian Ghedina, Everson Pereira Da Silva és Federica Masolin is.

A kezdőrúgást Nico Rosberg végezte el. Számos médium, pl. a CNN, Sky Sports Italia, Channel Four, stb. képviseltette magát az eseményen. A gyerekek javára rendezett remek jótékonysági labdarúgó mérkőzést ünnepélyes díjátadó zárta. Fotóink Kasznár Gyula felvételei.

Szóljon hozzá!