ZETApress

hírportál

19. Monte-Carlói Filmfesztivál

Idén április végén került megrendezésre a világhírű filmfesztivál, amely 5 napig tartott, a fantasztikus Grimaldi Fórum rendezvényhelyszínen. Az idei fesztivál filmjei között megnézhettük az Európai kontinens, valamint Kanada, Puerto Rico, Kolumbia és Argentina fantasztikus új vígjátékait is – tudtuk meg dr. Horváth Dávidtól. Fotóink Kasznár Gyula felvételei.

A sajtótájékoztatóval kezdődő hét szinte minden napján vetítések, interjúk, megbeszélések voltak, majd a szokásos világszínvonalú szombat esti gálával zárult a kiválóan szervezett rendezvénysorozat. 2000 ember részvételével adták át a díjakat a kitüntetetteknek, valamint számos híresség is megjelent. Itt volt többek között Ezio Greggio párja, az olasz Romina Pierdomenico ismert tévés-rádiós műsorvezető, modell (aki 2012-ben az Olaszország szépe, Miss Italy választáson második lett, de 2013-ban a Miss Abruzzo szépségversenyt már megnyerte), ő színésznőként szerepelt az Olasz stílusú zárlat és a Colorado című filmekben is, Cristina Marino modell, színésznő (pl. Alpesi őrjárat), a Juventus egykori labdarúgója, Andrea Barzagli, Elisabetta Gregoraci olasz divatmodell (a Wonderbra kampány arca), tévés személyiség, Flavio Briatore egykori felesége, Stefania Sandrelli olasz színésznő, Luca Argentero olasz modell, televíziós személyiség, színész (A Doki-Egy új esély, Leonardo da Vinci, Halálos leshely, Életem asszonya, Ízek, imák, szerelmek, A Szaturnusz gyűrűjében), Ludovica Martino olasz színésznő, Lorenzo Zurzolo olasz színész, Alessandro Cattelan olasz televíziós műsorvezető (Total Request Live, Le Iene, X-Faktor), Can Yaman török színész (Sandkan, Angela nővér nyomoz, Derült égből házasság), Cesara Buonamici, Alessandro Catteran, stb.

A vígjátékok nemzetközi filmfesztiválját 2001-ben alapították Monte-Carlóban, a támogatók között megtaláljuk a monacói EFG Bankot, az Olasz Nagykövetséget és II. Albert monacói herceget is. A rendezvény motorja Ezio Greggio, a fesztivál kitalálója, vezetője, a nagy olasz nevettető, aki hollywoodi legenda is egyben. Az olasz komikus, színész, író és filmrendező Leslie Nielsennel szórakoztatott egykoron. Cossato városában született, művészi pályafutása 18 éves korában kezdődött Biella város helyi tévéjénél, a Telebiella csatornánál, annak alapítója, Peppo Sacchi segítségével. A Telebiella volt Olaszország első magántulajdonú helyi tévéállomása. 1978-ban az olasz országos televízió, a RAI komikusaként szerepelt. Később Silvio Berlusconi akkoriban alapított új tévéjénél, a milánói Fininvestnél próbált szerencsét. Gianfranco D?Angeloval közös bemutatkozásuk sikere után mindketten szereplői lettek a heti egyszeri két órában adott Drive In című nagy sikerű műsornak, melyben fiatal komikusok szerepeltek. A több éven keresztül készült műsor szinte minden résztvevőjének megalapozta későbbi sikereit. Ez időkben alakította ki későbbi és rá jellemző arculatát és gegjeit, valamint ez egyik állandó szereplője az immár 1988 óta naponta futó Striscia la notizia című tévéműsornak, mely a napi tévéhíradó humoros paródiája. Első filmje az 1980-as Sbamm!, melyet ő is írt. A következő években több vígjátékban, főként Enrico Oldoini filmjeiben szerepelt. 1994-ben mutatták be A báránysültek hallgatnak című filmjét, melyet ő is rendezett. Az abszurd vígjáték elsősorban az A bárányok hallgatnak és a Psycho filmek paródiája, de emellett számos másik ismert filmre is történik utalás, illetve ismert filmek karakterei, ismert személyek hasonmásai tűnnek fel. Később szerepelt Mel Brooks Robin Hood, a fuszeklik fejedelme és a Drakula halott és élvezi filmekben. 1999-es Svitati című vígjátékát ő is rendezte, ebben Mel Brooks is szereplő. 2000-es filmje a Csupasz pisztoly a (z)űrben, amelyben Leslie Nielsen mellett látható. Azóta is nagyszámú televíziós és filmes produkcióban tűnt fel, valamint rendszeres résztvevője az 1988. év óta futó tévéhíradó paródiának. Később Monte-Carlo-ba költözött.

A múltban olyan világsztárok voltak zsűritagok, mint Emir Kusturica, Claude Lelouch, John Landis, Michael Radford, Gabriele Muccino, Vittorio Storaro. A zsűri elnöke idén is Ezio Greggio volt, de a zsűri tagjai között olyan hírességeket láthattunk, mint pl. a kétszeres Oscar-díjas kanadai Paul Haggis, aki forgatókönyvíró, filmproducer, valamint filmes és televíziós rendező. Többek között neki köszönhető a Harmadik fél, A következő három nap, a Terminátor Megváltás, James Bond 007 A Quantum csendje, Levelek Ivo Dzsimáról, James Bond 007 Casino Royale, Az utolsó csók, A dicsőség zászlaja, az Ütközések és a Millió dolláros bébi is. A zsűri tagja volt még Tom Leeb francia humorista, színész, énekes és dalszerző. Ő 2013-ban a francia eredetű Szerelmek Saint Tropez-ban című szappanoperában játszott, majd a Section de recherches-ben. 2014-ben alakított Kevin Levyvel egy stand-up comedy műsort Kevin és Tom néven. 2018-ban jelent meg először a nyilvánosság előtt zenészként és énekesként, amikor kiadta az első kislemezét Are We Too Late címmel. Egy hónapra rá jelent meg második kislemeze Go On címen. Ugyanebben az évben kiadta első stúdióalbumát, amely a saját nevét viseli. 2019-ben Sun címmel kiadott egy újabb dalt, míg később megjelent második stúdióalbuma Recollection címmel. Clara Ponsot francia színésznő a 2006. év óta több mint húsz filmben szerepelt (pl. A tengeralattjáró, Saint Tropez-ban történt, A két mesterlövész, Az első bevetés, Cinkosok, Lola, A karvaly csendje, Ügyvédek, Moulin felügyelő, stb.). Perpaolo Spollon olasz színész, aki szerepelt A Doki-Egy új esély, a Blanca, a Leonardo, az Angela nővér nyomoz, a Marco Allevi, A vörös ajtó, a Coliandro felügyelő, a Grand Hotel, az Egy nagy család, az Alpesi őrjárat és A tenger törvénye, stb. filmekben és tévé-sorozatokban is.

Régebben többek között kapott Legenda-díj és Karrier-díj kitüntetéseket John Landis, Costa Gavras, Chazz Palmisteri, Monica Bellucci, Emir Kusturica, Trevis Fimmel, Rachael Taylor, Giancarlo Giannini, Peter Bogdanovich, Checco Zalone, Salvatore Esposito, Michael Madsen, Edoardo Leo, Paolo Genovese, Sandra Milo, Gabriele Muccino, Michael Radford, Gabriele Salvatores, Billy Zane, Claude Brasseur, Leslie Nielsen, Lina Wertmuller, Robert Hossein, Paul Belmondo, Dante Ferretti, Francesca Lo Schiavo, Michel Legrand, Ursula Andress, Louis Bacalov, Mylene Demongeot, Cécile Cassel, Vittorio Storaro, Omar Sharif, Gigi Proietti, Christopher Bucholz, Claude Zidi, Michelle Mercier, Pierre Richard, Carlo Verdone, Evelyne Bouix, Bud Spencer, Jean Claude Brialy, Jean Loup Hubert, Ettore Scola, Florinda Bolkan, Pupi Avati, Arthur Joffé, Micheline Presle, Alberto Sordi, Edourd Molinaro, Nino Manfredi, Gina Lollobrigida, Jean Sorel, Delphine Chaneac, Catherine Jacobe, Mario Monicelli, Claude Lelouch, Cristian De Sica és Robert Davi is.

Az idei év díjazottjai voltak: A legjobb film díja: Babysitter. A legjobb rendező díja: a spanyol Dani de la Oden (Mama és papa). A legjobb színésznő díja: a spanyol Millen Ibarguren (Mama és papa). A legjobb színész díja: Steve Laplante (Babysitter Journalist Brothers). A zsűri különdíját a dán film, a Miss Viborg kapta. Odd Magnus Williamsont a legjobb forgatókönyvért (Nincs semmi nevetnivaló) díjazták. A következő generáció díját (30 év alattiak) Lorenzo Zurzolo és Giancarlo Comare kapta. Nagyon jól éreztük magunkat, külön köszönet a személyes interjúk megszervezéséért Cristiana Zoninak és Tatum Bartolinak.

Szóljon hozzá!