ZETApress

hírportál

Leslie mondta

Érdekességek a nagyvilágból ? 9

Idős asszony áll a bíróság előtt. Sorozatos lopásokkal vádolják, de mindent tagad. A bírói kérdésekre kirajzolódik egy szomorú élet. A néni régóta él egyedül. Volt egy nagy szerelme, de ottmaradt a fronton. Hivatalos értesítést sosem kapott, így az elvesztésébe soha nem törődött bele. Mindig várta, hogy egyszer visszatér. Később a volt katonatársak arról meséltek, hogy talán hadifogságba került. Mary néni ezt el is hitte. Egyre inkább befészkelte magát az idősödő elmébe az a tudat, hogy Leslie ? mert így hívták nagy szerelmét ? kiszabadult a hadifogolytáborból és külföldön él. Onnan viszont miért ne látogathatna időnként haza?

Végül már el is hitte a dolgot. Gyakorta beszélt Leslie-hez az üres szobában, s együtt jártak bevásárolni is. Csak az volt a baj, hogy pénzt sosem vett magához. Biztosan lesz Leslie-nél, mondta magában. Ebből lett a baj, amikor a lakása melletti boltba tért be pár hónappal ezelőtt.

Rakd be a cigarettát, rakd be az italt, rakd be az ételt a kosaradba! ? hallotta Leslie hangját, s ő máris cselekedett. Telepakolta a szatyrát finomabbnál finomabb holmikkal, márkás cigarettákkal és italokkal, pedig sem nem ivott, sem nem dohányzott. Mindegyiket szerelmének választotta. A bolti személyzet közben felfigyelt a szemmel láthatóan kispénzű nyugdíjas asszonyra. Nem értették, mire ez a nagy bevásárlás?

Miután jól felpakolt, fizetés nélkül akart kisétálni az üzletből, de a főnök útját állta. De hiszen Leslie mindent kifizetett, mondta meglepetten, ám a lélek betegségeihez mit sem értő boltos üvölteni kezdett. Nincs itt semmiféle Leslie, harsogta, s hirtelen tényleg eltűnt a férfi Mary néni képzeletéből is. Bizonyára a kiabálástól ijedt meg, gondolta az idős asszony, és ezért ment el? Mindent kipakolt a kosarából, így tulajdonképp semmilyen kárt nem okozott.

A boltosok megelőzhetnék a bepakolást

A látomások ezután egyre gyakrabban megismétlődtek. Egyre többször hallotta Leslie hangját, egyre gyakrabban indult el vele vásárolni. A menetrend mindig azonos volt. Bement a boltba, az alkalmazottak figyelő szeme előtt jó sok árut bepakolt. Miután fizetés nélkül távozni akart, elvették tőle.

Jegyzőkönyvek sokaságát írták róla, feljelentés feljelentést követett. Közben rendszeresen járt a helyi ideggondozóba. Ott is tudtak Leslie-ről, s a szakember megállapítottam, hogy tudathasadásos elmezavarban szenved. Csak épp a boltban nem voltak hajlandók ezt tudomásul venni. A szakorvos tudott a sorozatos feljelentésekről, s megnyugtatta betegét, hogy úgysem büntethetik meg. Kárt egyébként sem okozott, semmit sem vitt ki az üzletből, mindent rendre elvettek tőle.

Egyszer a boltban megemlítette, hogy büntethetetlenségi orvosi papírja van. (Ő nevezte ezt így.) No, ez csak olaj volt a tűzre. Velük ne szórakozzon egy vén hülye! ? mondták az eladók. S mivel jogilag minden lopás megvalósult, a pénztár vonalának átlépése miatt a cselekmény befejezettnek minősült, a vádirat elkészülhetett. Mary néni rövidesen bíróság elé került. Ügyéhez hivatalból igazságügyi elmeszakértőt rendeltek ki.

A többoldalas vélemény elkészült. Lényege, hogy a beteg skizofrén ugyan, de a cselekmények elkövetésekor beszámítható volt. Igaz, hogy látta a nem létező ? 50 éve halott ? Leslie-t, hallotta is hangját, mégis büntethető. Kárt nem okozott ugyan senkinek, de lopott! Az pedig csúnya dolog.

A tárgyaláson több bolti dolgozót is kihallgatott a bíróság tanúként. Útszéli hangon üvöltöttek az idős asszonnyal, s a bíró alig tudta lecsillapítani őket. Még szerencse, hogy fel nem pofozták szegényt. S mivel a bűncselekmény bizonyítást nyert, s a szakvélemény is a néninek volt kedvezőtlen, el is lehetett ítélni. Bűnhődjön, ha már a sors nem büntette eléggé! ? döntött a büntető tanács, mert nem volt tagja a pár nappal korábbi történetből megismert orvos-ülnök.

Majdnem egyhavi nyugdíjának megfelelő összegű pénzbüntetésre ítélték, de méltányosságból kapott rá öt havi részletfizetési kedvezményt. Ennek másfélszeresét kell kifizetnie perköltséget gyanánt. Ezen összeg nagyobbik hányadát a számára kedvezőtlen szakvélemény díja teszi ki.

Szóljon hozzá!