ZETApress

hírportál

Sugárzó vő UFÓ-fegyverrel

Érdekességek a nagyvilágban ? 6

A hivatásos bíráknak sokféle ügyben kell dönteni. Szerencsére nem csak a szakértők véleményére támaszkodhatnak, de a civil ülnökeik tapasztalatait is felhasználhatják. Az alábbi ügy megoldásában is egyikük polgári foglalkozása segített.

Nem mindennapi ügyben ült össze egy vidéki kisváros bírósága valahol az elmúlt évezredben. Egy becsületes, munkában megfáradt özvegy (kilétét fedje homály!) jelentette fel a vejét. A magánvád szerint a középkorú úr az ufóktól zsákmányolt csodafegyverrel a falon keresztül rendszeresen sugarazza őt. Ilyenkor a feje fáj, a füle zúg, reszket és hőhullámok gyötrik.

A szegény asszony attól fél, hogy a vő az életére tör. Ő még nagyon fiatal, mindössze 82 éves, élni szeretne. Azt is hallotta, hogy a sugaraktól kihull az ember haja, s nem szeretne megkopaszodni.

Először a rendőröket hívta házkutatásra, mindhiába. A zsaruk nem akarták a csodafegyvert megkeresni. A felügyelő valamilyen szakértői véleményről beszélt, de ez mintha fejének belső felére vonatkozott volna. Végső mentsvárként ekkor fordult a bírósághoz. A büntetőtanács elnöke nehéz helyzetben volt, a fiatal bíró ilyen ügyet még nem tárgyalt. Szerencsére mellette ült népi ülnökként a helyi kórház pszichiátere. A neves főorvos rögvest megoldotta a problémát. Javasolta az idős hölgynek, hogy néhány hétre feküdjön be a városka kórházába, mert a zárt osztályra nem hatolnak be a lézersugarak. Mindjárt kiállította a beutalót is.

Mivel az özvegy elfogadta a javaslatot, a bíró berekesztette a tárgyalást. Most már csak attól fél, nehogy egy későbbi beadványban az ufók követeljék vissza a vőtől az azóta is rejtegetett csodafegyvert. Azt ugyanis azóta sem sikerült megtalálni!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Leslie mondta

Szóljon hozzá!