ZETApress

hírportál

Szalay nem tudott előzni

14. nap a Dakar Rallye-n

Nem volt szerencséje a mai szakaszon az Opeles versenyzőnek: 170 kilométeren keresztül haladt az előtte lévő porában, tudtuk meg a Navigátor Médiaügynökségtől. Tambacounda a Dakar előtti utolsó állomás. Ahogyan egyre délebbre megyünk, változik a talaj is, de ismét nem úgy, ahogyan azt a versenyzők előre gondolták. Ma egészen kemény, köves talajon kellett haladni, szűk fordulókkal, közeli fákkal.

A Szalay-Bunkoczi kettős a rajt után10 perccel utolérte az előtte haladót, de a kevés hely miatt egészen a célig nem tudta megelőzni. Az egyik jobboldali előzési kísérlet közben egy fa kiálló ága keményen odacsapott a szélvédőnek, amely meg is repedt. Az autó jobb oldalán egyéb „zúzódások” is találhatóak, amelyek jól tükrözik, hogy Balázs folyamatosan próbálta megelőzni a lassabb járművet. Képtelenség volt elmenni mellette. Egy idő után feladtam, és hagytam, hogy az ő tempójában menjünk. Sajnos a célig mögötte kellett haladnunk – mesélte Szalay Balázs a táborban. Ennek ellenére a pilóta a pénteki napot a 27. helyen fejezte be, összetettben pedig a 36. helyen áll. Másik versenyben lévő magyar autós versenyzőpárosunk, a Palik-Darázsi kettős összetettben a 25. helyen tartózkodik pénteki 36. helyével.

Kátai Péter elcsigázottan érkezett be a szervizbe. Számára könnyebb volt a szúk fordulókban ellavírozni, de így is úgy érezte, folyamatosan a határán mozgott annak, hogy nekimegy egy fának. Ráadásul egy kisebb huppanónál leesett az ülése, meg kellett állnia felszerelni. Ezek után még el is tévedt egy kertben! Az itiner szerint el kellett menni a kukoricás mellett, de miután bementem egy kapun és egy kertben találtam magam, gondoltam, hogy nem vagyok jó helyen! – mondta. A motorosok közül a mai szakaszon kiesett az összetettben élen álló Coma, és vetélytársa Pujol is, Kátai Péter pedig a 23. pozícióban várja a holnapi napot. Kamionos egységeink számára a mai nap volt az egyik legnehezebb. A Flex Dakar Team úgy rajtolt el a mai szakaszon, hogy mögöttük még négy kamion követte őket szorosan, ezért egész végig azon izgultak, hogy nehogy defektet kapjanak, mert az sok perces hátrányt jelentene és visszaesést az összetettben. Így amellett, hogy kerülgetni kellett a fákat, még óvatosan is kellett haladni. A cél az, hogy most már célba érjünk, nagyon boldogok vagyunk, hogy eddig eljutottunk, szóval örül a csapat! – nyilatkozta Szobi Balázs a célban. A sorrend az összetettben nem változott tegnaphoz képest: Darázsi-Laklóth-Szalai 17., Szobi-Éder-Jobbágy 19., Szaller-Pócsik-Faskó 27.

Itt a Tambacoundaban egyébként hatalmas a por, pokoli meleg van, nagy a forróság. Most már a hőséggel is meg kell küzdeniük a versenyzőknek, és így lesz igazán izgalmas a Dakar: a rajt akár hóban is lehet, hiszen 3 éve Clermont-Ferrandban szakadt a hó a prológon, s az utolsó szuperspeciál általában ilyen melegben kerül megrendezésre. Így nem csak a különböző terepviszonyra, de a változó időjárásra is fel kell készülni gumikkal, ruházattal, és nem utolsó sorban tűrőképességgel.

Szóljon hozzá!