Felfüggesztés a kínzónak
2008-ban Szenteste Budapesten egy férfi kidobta 15 éves ír szetter kutyáját ? Mayát ? az első emeleti gangról, több szemtanú szeme láttára. Miután meggyőződött róla, hogy a kutya súlyosan megsérült, de nem pusztult el, kivonszolta a sokkos, öreg kutyát a közeli parkba, hogy ott a hidegben, magányosan és lassan érje el végzete.
Maya szerencséjére kutyasétáltatók és szomszédok a segítségére siettek, orvoshoz vitték. Az orvosi vizsgálat nem csupán a vérző sebet, sérült ínszalagokat és a sürgős műtétre szoruló lábsérülést állapította meg, de fény derült arra is, hogy az elhanyagolt, idős állat több komolyabb korábbi ? feltehetően bántalmazásból eredő ? sérülés nyomait is magán viseli.
Maya ezután visszakerült gazdáihoz, akik mindezek ellenére megtagadták a további gyógykezelését. Állatbarátok ekkor fordultak a NOÉ Állatotthonhoz. Az Alapítvány munkatársai azonnal Maya segítségére siettek, elvégeztették rajta az életmentő műtéteket és a NOÉ Állatotthon Alapítvány állatkínzás miatt megtette az elkövető ellen a feljelentést.
Az elsőfokú bíróság 2009. május 28-án hozta meg ítéletét, melyben súlyosan elmarasztalta a vétkest, és Magyarországon először (!) letöltendő ? 5 hónap ? fogházbüntetésre ítélte, az előzetesen lefoglalt Mayát pedig elkobozta és a NOÉ Állatotthonnak ítélte. Maya állapota napról-napra javult az állatotthon gondozásában és az elsőfokú ítélet kihirdetése után saját családra talált.
Az addig példátlan ítéletnek és az öreg szetterhölgy, Maya csodaszerű felépülésének igen komoly visszhangja volt. Sorban jelentek meg az újságcikkek, készültek a tévériportok. Érdeklődők, támogatók sora kereste meg a NOÉ Állatotthon Alapítványt, és egybehangzóan fejezték ki egyetértésüket a mérföldkőnek számító ítélet mellett. Első ?újjászületés-napjáról? decemberben mi is beszámoltunk.
Sajnos az élet bebizonyította, hogy minden csoda három napig tart. Néhány hónappal ezelőtt Maya egyik napról a másikra lebénult, nem tudott talpra állni, elvesztette koordinációs képességét. Megint, sokszor fájdalmas orvosi vizsgálatok, félelmetes állatkórházban töltött napok következtek. Majd a diagnózis: súlyos gerinccsigolya összecsúszás, mely egyértelműen a korábbi trauma utóhatása. Újra bonyolult, hosszú műtét és még hosszabb, bizonytalan kimenetelű lábadozás vár a veterán kutyára.
Az elsőfokú bírósági határozat ellen a vétkes fellebbezett és az ítélet enyhítését kérte. A másodfokú bíróság üléséről a NOÉ Állatotthon Alapítvány nem kapott értesítést, a január 12-én megtartott nyilvános ülésen hozott ítéletről, csupán utólag, levélben értesítette a Bíróság az alapítványt. Az Alapítvány munkatársai és több mint 650 védence reménykedtek, hogy eljött az idő, amikor az Állatvédelmi Törvény nem csupán leírt betűk halmaza lesz, hanem valós védelem és háttér azoknak az élőlényeknek, akikkel együtt élünk, és akik sok esetben az utolsó leheletükig értünk, emberekért élnek! Sajnos tévedtek!
Felfüggesztette a bíróság az állatkínzó büntetését!
A másodfokú bíróság döntése, hogy a korábban kiszabott letöltendő fogházbüntetés végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggeszti. Az enyhítés indoklása szerint, időközben bekövetkezett körülményeket vette figyelembe a bíróság, mely szerint a vádlott orvosi kezelések (elvonókúra) alatt áll. Valamint arra az általános büntetés kiszabási gyakorlatra, hogy állatkínzásért nem szoktak valós letöltendő büntetést kiszabni.
Sajnos a másodfokú bíróság nem adott lehetőséget, hogy a sértett is előadja az időközben megváltozott körülményeiről az orvosi igazolást, hogy igazolja, miként veszi fel a 16 éves Maya a harcot a bénasággal és küzd meg minden lépésért, pedig ennyi idős kutyaként nem szokás ezt így megtenni. Maya nem adja fel, ahogy a NOÉ Állatotthon Alapítvány sem adja fel ? tudatták sajtósai.
S mit szóljon mindehhez a főszerkesztő?
Valóban nem szoktak letöltendő szabadságvesztést adni az állatkínzóknak, s épp ezen a gyakorlaton kellene végre változtatni! Az elsőfokon eljáró bíróság szerette volna megtenni, de a másodfok ezt nem engedélyezte. Azt sem értjük, miért enyhítő körülmény a alkoholbetegség? Ez a bírói ítélet azt sugallja, hogy egy alkoholistának mindent szabad! Azon is el kell ezután majd gondolkodniuk állatbarát bíráinknak, hogy a másodfokú ítéletig ki szabad-e engedni az első fokon végrehajtandó szabadságvesztésre elítéltet, vagy inkább a hűvösön váratják be vele a jogerős ítéletet. Utólag ugyanis már nehéz lenne azt felfüggeszteni!