ZETApress

Nők a nőkért – 2. A színésznő

Néhány nappal ezelőtt Görbe Nóra titokban férjhez ment. A színésznővel 1993. őszén a pécsi Pandúr bűnügyi magazin fő-munkatársaként beszélgethettem az Andrássy úti Művész Cukrászdában. Vele indult az a sorozat a lapban, melyben ismert művésznőkkel a közbiztonságról beszélgettem. Az alábbi interjú a ’93. decemberi, míg a tegnap közreadott Medveczky-interjú a ’94. januári lapszámban jelent meg. Sajnos a jól induló sorozat váratlanul és indokolatlanul abbamaradt, pedig folytattam volna még szívesen.

Görbe Nóra és az Albatrosz együttes ’93. december 22-én Pécsre látogat. Délelőtt 11-kor és délután 2-kor mutatják be Tündéri buli című műsorukat az 5-13 éves közönségnek. Este 8-kor újabb előadás következik Mohácson. A népszerű tévé-sorozat ismert Lindáját mégsem erről faggattam. Azt kérdeztem: megtámadták-e valaha?

G.N: Szerencsére erre eddig sosem került sor. Talán azért nem, mert sosem hívtam ki magam ellen a sorsot. A Vidám Színpadon a Vágyom egy ágy után című darabban játszom. Este fél 10-kor ér véget az előadás, a kocsim a közelben parkol, s rögvest indulok haza. Útközben még sosem robbantam le, idegen segítséget nem kellett igénybe vennem.

– Mi a helyzet az autóstoppal? Vett-e már fel Ön valakit?

G.N: Még főiskolás koromban sokat stoppoltunk barátnőimmel. Sosem mentem egyedül, mindig legalább hárman voltunk. Olyankor általában a párok vettek fel minket, magányos férfi sosem állt meg. Lehet, hogy a fiúk féltek egyedül a sok lánytól? Amióta kocsit vezetek, nem vettem fel autóstoppost. Nem tudhatom, mi lakik az út mentén integető idegenben. Nem akarom, hogy vezetés közben hátulról leüssön, kiraboljon, megerőszakoljon. Mint az imént utaltam rá, kocsim sem hagyott cserben. Nagyon meggondolnám, hogy kinek a segítségét vegyem igénybe, ha lerobbanna az országúton.

Az emberek – s így a nők – nagy részét azért támadják meg, mert eleve áldozat típusok. Ezt a bűnözők is megérzik. Aki erőszakos bűncselekményt akar elkövetni, észreveszi ki az, akit úgymond könnyű bevinni a sűrűbe. Egy ismerősöm éjszaka úgy ismerkedett a lányokkal, hogy a járdasziget mellett lassított a Körúton, s a kocsiból kiszólva hívott be valakit. Mindig beszállt első szóra a kiszemelt, mert ismerősöm látta rajta, hogy érdemes kikezdeni vele. S ezt sosem a kocsisoron tette, ahol a könnyűvérű nők ácsorognak. Ő az átlagos pesti lányokat szedte fel. Igaz, ő nem erőszakolt meg senkit, de aki csak úgy első szóra beül, erre is számíthat!

– S ha esetleg mégis megtámadnák, hogyan védekezne?

G.N: Valószínűleg felkötném a nyúlcipőt, s ezt ajánlom a hölgyeknek is. Alapvetően békés természetű vagyok. Csak a Linda-film kedvéért tanultam meg 1981-ben karatézni. Igaz, akkoriban sokat gyakoroltam, keményen edzettem. A film összes verekedését mintegy másfél hónapig tanultuk. Minden karate mozdulatnak, minden ütésnek, rúgásnak előre megkoreografált rendje volt. Ez a forgatáson vérünkké vált. Egy-egy rövid jelenetet legalább másfél napig vettünk fel. Sokat köszönhetek két egykori mesteremnek, Harmath Lászlónak és Patakfalvy Miklósnak, akik ezekben a verekedésekben segítettek.

Filmforgatás idején egyébként is elég intenzív erőnléti edzésen vettem részt. Napi 3 órás – s nem 13, mint egy szenzációhajhász újságíró megírta! – edzésen futottam, úsztam, erőnléti gyakorlatokat végeztem. Kellett búvárkodni, autókrosszozni, a Margitszigeten a tízméteres toronyból a vízbe ugrani és focizni is az edzésen attól függően, mikor milyen jelenet került a filmbe. Különösen nehéz volt a balett mozdulatokból váltani a karatéra az egyik jelenetben. Ezt a részt egyébként épp Pécsett, a Pécsi Balettnél forgattuk. Még óvodás koromban balettoztam, s a filmben valósíthattam meg kislánykori álmomat.

– Az önvédelmi fegyvereket, spray-ket kinek ajánlja?

G.N: Nem hiszem, hogy egy váratlan támadás esetén bármelyik hölgy elő tudná kapni ezeket a retikülből Inkább támadójának jelentene ez nagy segítséget. Saját spray-jével fújhatná le az áldozatot, az elrabolt pisztollyal mehetne bankot rabolni! A láb mindig kéznél van, inkább ezt használja a megtámadott. Fusson el! Arra sem lehet számítani, hogy a környezet segít, mint ahogy jómagam is megtapasztaltam.

Fényes nappal, a déli csúcsforgalomban a Filmmúzeum előtt forgattunk egy verekedést. A járdát nem zártuk le, a kamera az utca túloldalán viszonylag elrejtve állt. Csak néhány rendőr volt a közelben a fák mögött, felkészülve az esetleges beavatkozásra. Több kaszkadőr támadt rám, csattogtak a pofonok, de egy járókelő sem sietett a segítségemre. Nem tudták pedig, hogy csak játék az egész. Több kaszkadőr a földre zuhant, de nekik sem segített senki. Átlépték őket, ki-ki ment a dolgára. 1989-et írtunk akkor, de az emberi közöny azóta még nagyobb. Én bizonyára odamennék, ha ilyet látnék, s megpróbálnám megakadályozni az esetleges vérontást.

– A gyermekeit is tanítja karatézni? Lejárnak az edzésre édesanyjukkal?

G.N: Ma már én sem járok le, a forgatás végén abbahagytam. Újabb Linda-filmre sem készülök. Ha lenne folytatás, ez már másként lenne megírva. Nemcsak a rendőrségről szólna, hanem az egyre jobban elszaporodó őrzés-védelmi kft-kről. Lehet, hogy testőr lennék. Gyermekeim el sem kezdték a karatét. Tízéves Anna lányom rocky-zik, a táncban vezeti le energiáját. A nézők láthatták már négy alkalommal a Royal Shakespeare Company műsorában Győrben, illetve a Madách Színházban. Rendszeresen viszont nem játszik színházban. Egy gyerek az tanuljon! Jól beszél, énekel angolul, s még egy idegen nyelvet meg kéne ismernie!

Marci fiam négyéves, ő otthon birkózik játékból. Később be szeretném íratni boksz-, cselgáncs-, vagy birkózó tanfolyamra. Ki kell, hogy adja itt magából az energiát, de ugyanúgy kapja is vissza. Érezze meg, mi az a fájdalom, s ennek tudatában ő se akarjon fájdalmat okozni másoknak. Tanulja meg viszont megvédeni magát. Nem vagyok híve a gyermekeim közt a nemük szerinti különbségtételnek. A fiam sem lehet csak azért agresszív, mert fiú, a lányom sem puha, mert lány. Ne verekedjen, ne követelőzzön! A lányom viszont ugyanúgy védje meg magát. Mindketten jól úsznak, síelnek. Gyakran járunk együtt a Normafához, ha leesik a hó.

– Mi lett a filmbeli rendőr-igazolvánnyal?

G.N: A forgatás befejezésekor megszakadt a kapcsolatom a rendőrséggel. Szakmailag akkor Láposi Lőrinc segített rengeteget, de a “kisrendőrök” is sokat dolgoztak a forgalomelterelésekkor, útlezárásokkor. Veszprémi Linda névre kiállított rendőr-igazolványomat rég bevonták már. Igaz, akkor sem vihettem haza, forgatáson kívül nem használhattam, nem igazoltathattam senkit vele. Minden este szigorúan bezárták a páncélszekrénybe, s csak akkor vették ki onnan, ha kellett a forgatáson. Pedig biztos nem büntettem volna meg vele a tilosban parkoló autósokat.

– Kívánom, hogy Önt se büntessék meg, s károsultként, sértettként se kerüljön kapcsolatba a rend őreivel! – köszöntem el a művésznőtől 1993. november 18-án.