ZETApress

hírportál

István és a rendszerváltás

Koppány és asszonyaiAmióta az RTL Klub Alföldi Róbert rendezésében augusztus 20-án este bemutatta az István, a király című rockoperát, egyre forrnak az interneten az indulatok. A hozzászólók politikai hovatartozásuktól függően szidják, vagy dicsérik a darabot. Múlt pénteken a Budapest Aréna előtt szerveztek tüntetést és ellentüntetést az ellenzők és a szimpatizánsok.

Az ellenzők a túlzott modernség, a mai ruha- és fegyverviselet miatt támadják a rendezőt. 30 éve nem így írta meg a Szörényi Levente ? Bródy János szerzőpáros, mondják, s ebben igazuk van. Csak azt nem értik meg, hogy a most színre vitt darab nem az ezer évvel ezelőtti történetet, hanem az utolsó negyedszázadot, a rendszerváltoztatást dolgozza fel. A ’80-as évek második felében ? tehát a darab 1983-as királydombi színrevitele után ? éledt fel a demokratikus ellenzék. Közös tőről fakadtak ?egy családot alkottak? és közös céljuk volt az akkori MSZMP leváltása, a pártállam felszámolása. Ebben együttműködtek, s az MDF, az FKGP, a KDNP, az SZDSZ és a Fidesz együtt ült az Ellenzéki Kerekasztalnál az MSZMP-vel szemben. Győzelmükhöz viszont világpolitikai változások, a Szovjetunió meggyengülése is kellett. S mivel Gorbacsov pártfőtitkár csak 1985-ben lépett színre, a ’83-as rockoperában még nem sejthették a szerzők a változást.

A ’89. június 16-i Nagy Imre újratemetés és Kádár János három héttel későbbi halála után felgyorsultak az események, s október 23-án Szűrös Mátyás államfő kikiáltotta a köztársaságot. A ’90-es tavaszi országgyűlési és őszi önkormányzati választásokon viszont már a korábbi szövetségesek egymás ellen fordultak, egymás ellen álltak sorompóba a hatalomért. A választást megnyerő konzervatív oldal legnagyobb ellenfele a liberális SZDSZ lett, s ez az ellentét később is megmaradt közöttük. Akkor még a Fidesz is ellenzékben politizált, s csak 1994-ben fordult szembe az SZDSZ-szel (ahová néhány alapítójuk, például az a Fodor Gábor is akkor távozott, aki mára új liberális pártot alapított), s lett később szövetségese és ’98-ban koalíciós partnere az MDF-nek. A z MDF-en belül is szembefordultak egymással a tagjaik. A ’90-es évek elején néhány tagjuk a MIÉP-et, majd ’96-ban az MDNP-t alakította meg közülük. A kisgazdák már ’92-ben szakadtak, a Torgyán vezette szárny mellett megalakult a Kisgazda 36 frakció Böröcz István, az MTVA jelenlegi vezérigazgatója vezetésével.

S hogyan jön mindez az Alföldi-féle rrendezéshez? ? Úgy, hogy itt is erről van szó. István és Koppány egy családot alkot, Koppány is ott van István és Gizella esküvőjén, Koppány együtt van ebben a rendezésben Gézával, majd a koporsóját is együtt viszi Istvánnal. A konfliktus csak ezután alakul ki közöttük. Mindketten hatalomra vágynak, ugyanúgy egymás ellen fordulnak, mint 23 éve folyamatosan a közös tőről fakadt demokratikus ellenzék. Az ellentét mára sem csillapodott, elég csak az LMP-n belüli ellentétekre, a 15 fős parlamenti frakció tavaszi félbeszakadására és megszűnésére gondolni. Igaz, a Házszabály július 5-i módosítása alapján tegnap a frakció hét fővel újraalakulhatott, ám a többi nyolc képviselő Karácsony Gergely vezetésével függetlenként az Együtt-PM színeiben politizál tovább.

Az Együtt-PM sem tudott közös listát állítani az MSZP-vel és a DK-val, pedig Bajnai korábban a Gyurcsány-kormány minisztere volt, majd az MSZP támogatásával 2009-ben miniszterelnök lett, jövőre mégis egymástól veszik majd el a listás szavazatokat. Hiába mondta akkor, hogy csak egy évig akar politizálni, most mégis a kormányfői székbe vágyik, de oda készül Mesterházy Attila is. S ha az elmúlt 15 évet nézzük, az MDF-es Dávid Ibolya 1998-2002 között az Orbán-kormány igazságügy-minisztere volt, a kétezres évek közepén mégis szembefordult a Fidesszel.

Miért Alföldi rendezte a darabot? ? Mert ő már 2008-ban, a 25 éves évfordulón is zsűritag volt Keveházy Krisztina, Szulák Andrea, Kocsák Tibor és Szikora János társágában A Társulat tagjainak kiválasztásában. Igaz, akkor még nem a Nemzetit, hanem a Bárka Színházat vezette. A címszerepet akkor is, most is Feke Pál kapta, míg a főbb szerepeket Alföldi most a Nemzeti Színház művészeire bízta. Énekelni tudó prózai színészeket választott, a zenét feláldozta a színészi produkcióért, mert neki a karakterek minél hitelesebb megformálása számított.

Szörényi Levente és Bródy János is eltávolodott egymástól a rendszerváltáskor ? Levi a konzervatívokkal, Tini meg a liberálisokkal tartott ?, Robit viszont most egységesen támogatták. Kettejük ?kiegyezése? számomra a legnagyobb pozitívum. A 2008-as Szikora-féle rendezés is szakított az alapokkal, hiszen a darab kezdete és vége is újszerű volt. A fiatalok nála is megküzdöttek a darab elején a szerepekért ? csakúgy, mint az akkoriban játszott Aidában ?, a végén pedig a halálából visszatérő Koppány megbocsátott Istvánnak, feloldozván őt a bűn terhe alól. Akkor ezért Szikorát is sokan támadták, történelemhamisítással vádolták Koppány ?feltámasztásáért? de hamar lecsillapodtak az indulatok. Reméljük, hogy előbb-utóbb megértik az Alföldi-féle koncepciót is, s csak olyanok mondanak róla véleményt, akik látták a darabot! Sajnos ma még azok a leghangosabbak, akik csak hírből ismerik…

Szóljon hozzá!