ZETApress

hírportál

Folytatódik a bárzongorázás

Itt a New York Café Bárzongorista Verseny második fordulója! Az eredményhez szükség lesz az internetes szavazók voksaira is! Január 15-én, vasárnap 11 versenyző ül a billentyűk elé a Világ Legszebb Kávéházában! ? tudatta Bella Gabriella.

A Roland V Piano Grandon, vagyis a korlátlan lehetőségek zongoráján musicalek és szabadon választott dallamok csendülnek majd fel. Most is ketten néznek a párbaj elé, az ő sorsukról végül az internetes szavazók döntenek! Újra a New York Caféban kápráztatják el a közönséget hazánk legjobb bárzongoristái! 11 versenyző mutatja meg, mit tud. A zsűri elnöke, Nyári Károly választott ki számukra 25 népszerű dallamot, de az majd csak a második forduló napján, január 15-én derül ki, hogy ki-mit játszik el. Ehhez még egy szabadon választott darabot is elő kell adniuk a művészeknek.

Az első fordulón ugyan 12 versenyző jutott tovább, de ? őszinte sajnálatunkra ? egyikük, Csemer István december 21-én egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett a további szerepléstől. Így a szakmai zsűri döntése, valamint az első forduló nézőközönségének és az internetes szavazók voksai alapján a második elődöntőbe továbbjutott versenyzők: Almási Antal, Balogh Tamás, Banyák József, Berki Artúr, Csikós József, Darvas Tamás, Gallyas Lakatos Róbert, Mida Oszkár, ifjabb Ökrös Ottó, Pintér Péter és Szűcs Gyula.

Összesen 6 estén mérik össze a tudásukat a versenyzők. Az egyes fordulókat az érdeklődők személyesen is élvezhetik a Világ Legszebb Kávéházának impozáns falai között, sőt a vendégek szavazataikkal maguk is hozzájárulhatnak egy-egy versenyző továbbjutásához. Azok, akik a helyszínen nem lehetnek részesei a versenynek, a youtube-on és a facebook-on megtalálják a fontosabb történéseket, sőt még szavazhatnak is!

A rendezvény célja, hogy a New York Kávéházban ismét felpezsdüljön az a kulturális élet, amely egyébként megnyitása óta jellemezte a patinás létesítményt. Ezért a Kávéház a Rolanddal együttműködve meghirdette a New York Café Bárzongorista versenyt. A célokkal egyetértettek a döntnökök: Szentpéteri Csilla, Nyári Károly és Rakonczai Viktor is. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a kávéházi estéket olyan előadó vezesse, aki maga is járatos a tehetségkutatók világában, és tapasztalataival akár a versenyzőket is támogathatja, így lett a verseny műsorvezetője Király L. Norbi, az X?Faktor 2010-es szériájának döntőse.

A zongoristák a korlátlan lehetőségek zongoráját szólaltathatják meg. De hogy mitől ilyen különleges ez a Roland fejlesztés? A V-Piano Grand testében többcsatornás hangrendszer található, amely elmossa a határvonalat a digitális és akusztikus zongora világa között. Vagyis: eddig nem ismert mennyiségben és minőségben választhatunk a zongorahangszínek közül. Saját tetszésünk szerint alakíthatjuk például a virtuális kalapács nemezének keménységét, kísérletezgethetünk egzotikus húrbeállításokkal, hangolásokkal és anyagokkal.

A verseny fődíja egymillió forintértékű szerződés a New York Caféval, a nyertesnek egy év alatt 5 fellépése lesz a Kávéházban. A második és harmadik helyezettek egy-egy nagy értékű utazással lehetnek gazdagabbak. A gálaest ideje megváltozott! Március 18-a, vasárnap helyett március 31-én, szombaton rendezzük meg, a részleteket később közöljük.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Nem kell szavaznunk! | ZETApress

Szóljon hozzá!