ZETApress

hírportál

Bukarestben az Apacsok

A Török Ferenc rendezésében készült Apacsok című színdarab holnap Bukarestben vendégszerepel ? tudatta Naszály György és Kovács Szilvia.

A Bukaresti Nemzeti Színház meghívására, kedden este 7 órakor a bukaresti teátrum Kamaratermében nézheti meg a közönség a Bereményi Géza és Kovács Krisztina közös munkája alapján készült Apacsok című színdarabot. A vendégelőadást a rendező Török Ferenc és Kovács Krisztina személyesen kíséri el a román fővárosba.

Bálint András, a Radnóti Színház vezetője ajánlotta figyelmébe Ion Caramitrunak, a bukaresti Nemzeti Színház igazgatójának ezt az itthon oly nagy sikerrel futó darabot, aminek az eredménye a keddi meghívás. A tervek szerint a román-magyar kulturális kapcsolatok ápolásának folytatásaként a jövő szezonban a bukaresti színház vendégszerepel majd egy darabbal a Radnótiban.

A Radnóti Színház színdarabja alapján 2010-ben készült el Török Ferenc rendezésében a történet filmváltozata, amit a hazai közönség csütörtöktől láthat majd a fővárosi Művész, Puskin és Uránia mozikban, valamint a vidéki art termekben. A 42. Magyar Filmszemle tévéfilmes kategóriájában is szereplő versenyfilm főbb szerepeiben, a darabhoz hasonlóan, Csányi Sándor, Szervét Tibor, Schneider Zoltán, Csomós Mari látható.

Szóljon hozzá!