ZETApress

hírportál

Elsétáltak a dínók

220 millió évvel ezelőtti világba csöppentünk szombat este a Budapest Sportarénában, ahol a Séta a dinoszauruszokkal című produkció hatra tervezett előadása helyett a nagy érdeklődésre tekintettel hetet tartottak meg péntektől vasárnapig.

A kétszer negyven perces show sok-sok csöppséget vonzott. Tátott szájjal figyelték a hatalmas őslényeket, sokszor még a cumit is kiejtették. Akadt, aki megijedt a hangeffektektől, s már az első percekben távozott a mamival. Aki maradt, nem bánta meg: csodálatos élménnyel lett gazdagabb!

Az előadás narrátorai ? Turek Miklós és Varga Gábor ? végigvezettek minket a különböző földtörténeti korokon. A Triászból indultunk, ahol 220 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első dinoszauruszok. A 205 millió éve kezdődő Jura korban, majd a 135 millió évvel ezelőtt kezdődő Kréta korban más-más hüllők fejlődtek, hogy aztán 65 millió évvel ezelőtt egy Mexikói-öbölbe becsapódó meteor hatására kihaljanak a Paleocén kor kezdetén.

15 őslény mozgott az Aréna parkettján, illetve egyikük felette lebegett. Egyszerre csak két-három volt benn, tisztes távolságot tartva egymástól. Néhányuk között ádáz csata is dúlt, de arra nagyon vigyáztak kezelőik, hogy kárt ne tegyenek egymásban, hiszen a show-nak folytatódni kell!

Felmerült a nagy kérdés: mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Erre sosem kapunk választ, bár most is ? ab ovo ? a tojástól indultunk el. Kikeltek belőle a kis dínók, akiket a ragadozók el akartak pusztítani, de a nagyok megvédték őket. Nem ez a harc lett a végső, az egész törzsfejlődés során végigkövethettük, hogy mindig a legerősebb, legéletképesebb egyed maradjon fenn.

A tojásból kikelt kis dínó sorsát egyébként szombat délelőtt a Nagysziklában is nyomon követhettem egy 3D-s rövidfilmen, az állatkerti mulatságok során. Ha az Arénában véget is értek mára az előadások, a kisfilmet ma is láthatjuk az Állatkertben. S a dínók sem tűntek el még végérvényesen. A belőlük kifejlődött madarak azóta is itt röpdösnek a fejünk fölött.

Szóljon hozzá!