Fehér György-díjátadás
Felismerni, elismerni, megismerni! Így kell bánnunk tehetségeinkkel. Ha a három közül valamelyik hiányzik, olyan alkotások nem készülhetnek el, vagy maradnak ismeretlenek, melyek nélkül mindannyian kevesebbek vagyunk. Mert nélkülük közös kultúránk anyaga vékonyodik.
Hatodik alkalommal ült össze a Fehér-díj kuratóriuma, hogy az idén is kitüntessen egy, Fehér György alkotói munkásságához méltó művészt. Ebben az évben a 45 év alatti operatőrök munkásságát tekintették át, és ez alapján állítottak fel egy listát, melyből a kuratórium végül három operatőrt nevezett meg. Közülük pontozásos szavazással választják ki a győztest, akinek személye csak a díjátadón derül majd ki.
Az ünnepélyes díjátadó és fogadás február 15-én, hétfőn 20 órától lesz a Toldi moziban. Az esemény nyilvános. Jegyek elővételben vagy a helyszínen válthatóak a mozi pénztárában. A díjátadás után Fehér György egyik (korábban betiltott) operatőri rövidfilmjét és a győztes egyik munkáját láthatják a nézők.
A zsűri tagjai: Kende János, Radó Gyula, Lénárt István, Szinetár Miklós, Szolnoki András, Gerő Péter, Port Ferenc, Balog Gábor. A díjat minden évben Fehér György születésnapjához, február 12-höz közeleső estén adják át.
A díj Fazakas Tibor festőművész erre az alkalomra készített festménye, melynek létrehozását a kuratórium kötelmei irányítják. A festménynek meg kell idéznie Fehér György személyiségét, szellemiségét, de maga Fehér György arca, alakja nem jelenhet meg rajta. A díj azért festmény, mert így a díjazott egy olyan értékkel lesz gazdagabb, mely egyediségével őrzi és növeli értékét évről-évre, ahogyan egy tehetséges életmű érik és gazdagodik az idő múlásával.
A Fehér-díj missziója
A díjat azért alapították Fehér György barátai, hogy a Fiatal Művészek Stúdiójához hasonlóan ? melynek Fehér György egyik alapítója és működtetője volt ? legyen egy olyan esemény, mely a fiatal, értéket teremtő művészekre irányítja a figyelmet. Nem Fehér György epigonját keresik, hanem olyan individualista alkotókat, aki kifejezésben a közérthetőségre és a tökéletességre egyszerre törekszenek, ugyanakkor növekedő életművük egy olyan művészi egyéniséget sejtet, aki autonóm módon látja és láttatja a világot. Soha sem egyetlen mű alapján jelölnek a zsűritagok, hanem felterjesztett alkotók több alkotása, és a bennük fellelhető értékazonosság határozza meg a sorrendet. Díjra érdemes továbbá az a személy is, aki ilyen alkotások, értékek megteremtését folyamatosan elősegíti.
Az idei jelölés
A zsűri Kende Jánost kérte fel, hogy nevezzen meg hat, a fenti szempontoknak megfelelő operatőröket. Ez alapján vizsgálták meg Erdély Mátyás, Fillenz Ádám, Herbai Máté, Pohárnok Gergely, Nagy András, Pados Gyula legfontosabb filmjeit. Ők hatan az elmúlt nyolc év jelentős filmalkotásait fényképezték. Közülük hárman: Nagy András (Off Hollywood, Fehér tenyér, Johanna), Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők), Pohárnok Gergely (Fekete kefe, Hukkle, Taxidermia) maradtak az utolsó szavazásra. A győztes nevét azonban csak a nyilvános díjkiosztón hirdeti ki a zsűri.
Az eddigi díjazottak: 2005: Kenyeres Bálint filmrendező; 2006: Német Gábor Péter dokumentarista; 2007: Pintér Béla rendező-színész?darabíró; 2008: Dr. Sípos Pál, a kulturális műsorok főszerkesztője; 2009: Szász János filmrendező. A tavalyi díjátádásról mi is beszámoltunk.