ZETApress

hírportál

Ülésezett a diák-zsűri

Nyilvános fórumon értékelte a 41. Magyar Filmszemle versenyszekcióiban szereplő filmeket az Országos Diák-zsűri délután a Palace MOM Parkban.

Ruprech Dániel, a dokumentumfilmes szekció koordinátora szerint idén nagyon kevés film szólt aktuális problémákról, majd Petró Julianna zsűritag hozzátette, a filmek túlnyomó része továbbra is a rendszerváltás óta jellemző problémákkal foglalkozik. Rudolf Dániel megjegyezte, a harminc munka alapján jól látható a magyar dokumentumfilm által kijelölt irány.

A zsűri munkáját összefoglalva Visky Ábel elmondta, leginkább azt értékelték, ha az interjúk mellett képesek voltak az alkotók más médiumok anyagait ? archív felvételeket, cikkeket ? is beépíteni a filmekbe. Általános tendenciának látta a zsűri, hogy a filmek szereplőinek dialógusain keresztül akarnak információt átadni az alkotók ahelyett, hogy filmes eszközökkel, például képekkel magyaráznának.

A kisjátékfilmes zsűri koordinátora, Veres Attila elmondta, voltak igazán jó munkák, de láttak olyat is, amelyek esetén kérdés, hogyan kerülhettek versenybe. Tarr Bernadett szerint a történetekkel volt a legtöbb gondja a zsűrinek, Szalay Dorottya pedig arról beszélt, hogy legalább 4-5 filmnek semmi keresnivalója nem lett volna a mustrán. Fazekas Máté elmondta, sok volt a befejezetlen, félkész munka, illetve a nyitott befejezésű kisjátékfilmekkel kapcsolatban többször az volt az érzésük, hogy az alkotók nem tudták megfelelően lezárni munkájukat. A zsűri szerint nem kellene félniük az alkotóknak a történetmeséléstől, hanem vállalniuk kellene a bátorságot, hogy filmjeikben konkrétumot mutassanak be.

Tóth Barbara, a nagyjátékfilmes zsűri koordinátora beszámolt arról, hogy a szekcióban szereplő munkák megosztották a zsűrit, az idei szemlére jellemző kamaradrámák közül pedig csak egyetlen darabot tartottak nézhetőnek. Pernecker Dávid hozzátette, a kevés szereplővel dolgozó munkák több darabja túlbeszélt, illetve ingerszegény. Páll Zsófia, valamint Ducki Witek a szekcióban szereplő filmeket egyenként jellemezve fejtette ki a zsűri véleményét az idei versenyről.

Baktai György a televíziós szekció koordinátoraként a többségében köztelevízió által támogatott kilenc munkát jellemezte, melynek során a zsűri véleményének megosztottságát hangsúlyozta. A rövid értékelést követően Keller Mirella, Muchichka László, valamint Vargha Márk Péter egyenként értékelték az alkotásokat. A négytagú zsűri egyhangú véleményének adott hangot arról, hogy láttak nagyon jó munkát, mely játékfilmként is megállná helyét, illetve, hogy voltak elhibázott alkotások is a versenyben.

Az Országos Diák-zsűri díjai

Tévéfilm kategória: Fődíj: Komoly dolgok, rendezte: Szabó Csilla, gyártó/p.c.: sCrewFilm, 2009, színes/colour, 72 perc. A fiatal rendezőnő önéletrajzi ihletettségű, őszinte hangvételű filmjéért, szerethető karaktereiért, visszafogott humoráért, a tragikomédia határán csúszkáló történetéért és koherens látványvilágáért a fődíjunkat a Komoly dolgok című filmnek ítéltük.

Különdíj: A Nibelung-lakópark, rendezte: Mundruczó Kornél, gyártó/p.c.: Krétakör Színház, Proton Cinema, 2009, színes/colour, 111 perc. Ez a film megérdemelhetően kaphatta volna különdíjunkat a filmben nyújtott operatőri teljesítményért, hatásos és érett színészi játékáért, megérdemelhetten kaphatta volna különdíjunkat azért az újító szándékért, ahogy újraértelmezi a színház képernyőn való megjelenését, díszleteiért és megvilágításáért, szabad szellemű, de mégse közönséges hangvételéért. Azonban csak egy különdíjat adhatunk, ezért ezek összességéért díjunkat a Nibelung-lakópark című filmnek ítéljük.

Dokumentumfilm kategória: Fődíj: Péterffy András: Mozgóképregény ? A Korbuly család XX. százada. Azért az érzékenységért, mellyel egy család tudomány és technika iránti töretlen szenvedélyét úgy sikerült szembeállítania a folyamatos történelmi változásokkal, hogy ezen keresztül átfogó képet kaphattunk Magyarország XX. századáról.

Különdíj: Forgács Péter: Hunky Blues ? Az amerikai álom. Azért a munkáért, mellyel a korabeli film-, hang- és képanyagokat sikerült olyan művészi konstrukcióvá formálni, mely által hitelesen képes megjeleníteni a 20. század elején Amerikába vándorolt magyarok sorsát és megpróbáltatásait.

Kisjátékfilm kategória: Fődíj: Dési András György, Móray Gábor: Az utolsó kép. Az utolsó képet egy kimagaslóan jól strukturált, eredeti témát feldolgozó filmnek ítéltük meg. A karakterek finom árnyaltsága, az atmoszférateremtő eszközök kidolgozottsága, a szellemes dialógusok szépen rímelnek a film könnyed képi világára és a hangsúlyos vonalvezetésre.

Különdíj: Kárpáti György Mór: Éjfél. Az Éjfél különdíjban részesül, mert képi perfekcionizmusa és egységes szerkezete didaktika nélkül, az egyszerűség érzetét keltve mesél el egy mélységesen emberi történetet.

Legígéretesebb fiatal tehetség díja: Lichter Péter: Félálom. Lichter Péter Félálom című filmje mind formanyelvében mind témaválasztásában kitűnik az utóbbi idők experimentális alkotásai közül. Innovatív képi világa és komplex struktúrája egy olyan képi víziót képez le, ami az értelmezhetőség lehetőségének fentartásával egy pillanatra sem idegeníti el nézőit.

Nagyjátékfilm kategória: Fődíj: Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal című filmje kapja. A film egyedi világlátásáért, vizuális gazdagságáért, nemzetközi szinten is versenyképes kvalitásaiért, az idei szemle leginkább filmként működő filmje a Bibliothéque Pascal kapja az Országos Diákzsűri díját, a Zöldhollót.

Különdíj: Dyga Zsombor: Köntörfalak. A természetes és hiteles színészi játékért, a precízen komponált látványért, ízléses és csiszolt párbeszédekért, zenéjéért és mindezek összjátékáért.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Fődíjas a Bibliotheque Pascal | ZETApress

Szóljon hozzá!