ZETApress

hírportál

Emlékezzünk közösen!

Mindannyiunk közelmúltja, a Közös időnk ? 1989 projekt nemcsak a közös történelem, az együtt megélt múlt szimbólumává, hanem a közös emlékezés kortárs helyszínévé teszi a Magyar Nemzeti Múzeumot ? mondta el Varga Benedek főigazgató a délelőtti sajtótájékoztatón.

Varga Benedek saját személyes tárgyai közül egy 1930-as évekből származó tintatartót ajánlott fel a gyűjtés számára, amelybe 1989-ban töltött tintát, elhatározva fiatal történészként, hogy egyszer majd azzal írja meg a rendszerváltás történetét. Az eseményen egy lengyel Szolidaritás-zászlót is adományoztak a múzeumnak. Müller Ferenc adományozó elmondta: a transzparenst 1989. március 15-én a Magyar Televízió Szabadság téri Székháza előtt tüntető lengyel fiataloktól kapta emlékbe.

A Magyar Nemzeti Múzeum méltó módon kíván megemlékezni a rendszerváltás 30. évfordulójáról, ezért olyan összetett eseménysorozatot tervez a 2019. év egészére, amely amellett, hogy a múzeumi gyűjteményeket vonatkozó kortárs anyagokkal bővíti, multigenerációs közösségi élményt jelent, valamint közös emlékezést, a nemzeti emlékezetet is erősíti. A programsorozat egyik fontos pillére egy gyűjtési felhívás. A tárgygyűjtés komplex, nem elsősorban politikai aktualitású tárgyakat várunk, felhívásainkban egy-egy esemény/témát dobunk be a köztudatba, és ahhoz az adott kérdéskörhöz várunk tárgyi anyagot. Politika, divat, kultúra, sport, életmód, tüntetések, társadalmi események, stb.

A gyűjtéshez kapcsolódóan teret biztosítunk az adományozók számára, hogy elmondják saját történetüket, emlékeiket. A kész videók bekerülnek egy virtuális, bárki számára hozzáférhető kiállítás anyagába. A felhívásban konkrét példákat is megadunk, ezzel is segítve, ösztönözve az adományozó kedvet: pl. Comodore 64 számítógép, tüntetés-transzparensek, emlékbe elrakott eszközök az első McDonald?s-ból, első Formula?1-es futamról, koncertjegyek, korabeli divat kellékei, kártyanaptárak, magnók, amatőr családi videók, fényképek, stb. A kampányt az év folyamán begyűjtött anyagból és a MNM saját rendszerváltás-kori anyagából időszaki kiállítás zárja majd. Nyitás: november közepe-vége, zárás 2020. május.

A Magyar Nemzeti Múzeum a ma induló Közös időnk ? 1989 kampánnyal az egész magyar társadalmat kívánja megszólítani, hogy a múzeum gyűjteménye a jövő számára a lehető legteljesebb és sokrétűbb anyagot őrizzen meg a rendszerváltás időszakából. Azért mától, mert Grósz Károly pártelnök-miniszterelnök távollétét kihasználva ma 30 éve jelentette be Pozsgay Imre államminiszter, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott.

Hogy minél többen időt szakítsanak azzal, hogy megosszák velünk az emlékeinket, kiemelten fontos, hogy közismert művészek, kutatók, közéleti személyiségek is reagáljanak felhívásunkra. Kérjük Önöket, hogy segítsék a Magyar Nemzeti Múzeum kutatómunkáját azzal, hogy egy-egy tárgyat, hozzákapcsolódó emléket a nyilvánosságot biztosító kamerák előtt elhoznak a múzeumba. A mindenki számára nyitott gyűjtésről bővebb információ a Nemzeti Múzeum honlapján található, ahol a projekt részeként egyebek mellett Baják László történész 1989-ban vezetett naplóinak részletei is olvashatóak heti bontásban.

Szóljon hozzá!