ZETApress

hírportál

Frida Kahlo sikere

Frida KhaloMár több mint 200 ezer látogató volt kíváncsi a Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo kiállítására. A jövő vasárnap záró kiállítás az utolsó hétvégén, november 3-4-én, szombat-vasárnap is hosszabbított nyitva tartással, este 10-ig várja majd a látogatókat ? tudatták az MNG sajtósai.

A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlat az év legsikeresebb kiállítása Magyarországon. A XX. század talán legmeghatározóbb női művészének, a mára ikonná vált Frida Kahlónak a műveiből rendezett tárlat régi adósságot törleszt, hiszen a közönség már régóta várta a csak sok évvel halála után világhírűvé vált, ám azóta is töretlen népszerűségnek örvendő mexikói művész magyarországi bemutatkozását.

A festőnő születésének 111. évfordulóján, július 6-án megnyílt kiállításon 35 alkotás ? 26 festmény és 9 rajz ? látható. A tárlaton a művész védjegyévé vált önarcképei mellett szerepelnek olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék és szimbolikus tartalommal telített alkotások is. A kiállítás főtámogatója a Magnet Bank, kiemelt támogatója az MVM Csoport.

Szóljon hozzá!