ZETApress

hírportál

Tetőről az Aranytízbe

L. Kulcsár Erzsébet: Ég és föld között című kiállítása nyílt meg délután az Aranytíz Kulturház II. emeleti Dr Galériájában. Megható pillanat volt Kemenes Tamás újságíró megnyitó beszéde, hiszen Tamás nagymamáját mutatta be a közönségnek. Csodálatos zeneszámokat hallhattunk Fritz Éva előadásában, majd Vető László keltette életre Juhász Gyula versét.

Életkorát meghazudtoló energiát sugároznak L. Kulcsár Erzsébet festményei. Elég belegondolni abba, hogy a Tető Galériában 2017. november 24-én megnyílt Kaleidoszkóp című kiállítása óta tizenkét új festmény került ki kezei közül. Művészetét legjobban jellemzi, hogy a megnyitó napján beköszöntő szürke, esős, téli időjárást pillanatok alatt feledtették a falakról ránk tekintő. élénk színekkel megalkotott tavaszi virágcsokrok és zöldellő mezők látványa.

Sokszínűségét nem lehet kellőképpen szavakba önteni anélkül, hogy ne idéznénk önmagunkat, amikor azt mondjuk, hogy L. Kulcsár Erzsébet művészete nem más, mint időutazás, amely századokon át repíti a látogatókat. Néhány műve a XVII-XVIII. századot idézi, mások a XXI. század vibrálást tárja szemünk elé.

Nyerő számok az Aranytízben: 1, 12, 16, 27, 82. Olyanok, mint a lottó számok, de az biztos, hogy aki eljött ma L. Kulcsár Erzsébet február 28-án szerdáig látható kiállításra, az nyert az ügyön, hiszen gyönyörű alkotásokkal találkozhatott. De nézzük a számokat:

1. A rendkívül tehetséges alkotónak 2018-ban az első kiállítása nyílt meg.
12. Tizenkét olyan festményt láthattak, amely először került kiállításra.
16. A festőművész tizenhatodik önálló kiállítása nyílt meg.
27. Huszonhét alkotás szerepelt a falakon.
82. Nyolcvankét éves az alkotó.

L. Kulcsár Erzsébet jó példája annak, hogy senkit nem szabad az életkora alapján megítélni, hiszen a művésznő 2017. év végén az Anyák napi köszöntő című művével elnyerte a Pólus Galéria Új vonalak című pályázat meghirdetőinek elismerését. ? Számomra a festészet felfoghatatlan, örökké megújuló varázslat. A nagy elődök példája serkent a sajátos önkifejezés megvalósítására. Hittel vallom, hogy a művészet mint örök érték elkísér hátralévő életemben ? mondta el az alkotó a megnyitón.

Szóljon hozzá!