ZETApress

hírportál

Kiállítások a Főváros Napján

A főváros egyesítésének 133-ik évfordulóján Újjászületés 2006 címmel nyílt kiállítás az Újvárosháza Protokolltermében. A Főváros Napja alkalmából rendezett tárlat olyan, a főváros arculatát meghatározó parkokat és épületeket mutat be, amelyek a városlakók és a főváros összefogásával részben vagy teljesen megújultak. Közel harminc kép volt a falakon a belvárosból és a külső kerületekből egyaránt.

Az Aranytíz Művelődési Központ első emeletén negyedórával az újvárosházi megnyitó után gyermekrajzokból nyílt kiállítás Kedvenc helyem a Belvárosban címmel. A pályázatra a kerület összes általános iskolájából mindegy nyolcvan diák küldte be kilencvennél is több alkotását. Az alsósok és a felsősök fele-fele arányban jelentkeztek. A díjakat Varga Sándorné alpolgármester asszony adta át.

A pályázók közül a lányok bizonyultak sikeresebbnek. Az alsósok közül egy harmadikos lány lett az első, egy másodikos lány a harmadik, s egy harmadikos fiú ékelődött közéjük a második helyen. A felsősöknél is hasonló volt az arány. Egy hetedikes és két nyolcadikos lány nyerte az egy első és a két harmadik helyet, míg egy hetedikes fiú lett a második. A négy A10-különdíjat is csak a lányok vihették el.

A megnyitót és díjátadást követő fogadáson öröm volt nézni a gyerekek és szüleik önmérsékletét. Csak egyet-egyet vettek a dobozos üdítőkből, süteményekből és pogácsákból. Úgy álltak az asztalokhoz, hogy mások is odaférjenek. Tanulhatna tőlük viselkedéskultúrát az Olasz Kulturális Intézet büféasztalait letaroló négytagú kiscsalád.

Szóljon hozzá!