Köszönet a szabadság hőseinek
Állandó kiállítást nyitott meg ma délelőtt Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az ünnepi eseményre azok a hölgyek is meghívást kaptak, akik ötven évvel ezelőtt a főzőkanál mellől indultak a forradalomba, de akadt közöttük orvos is. A kiállítás illeszkedik hadtörténetünk 1919-től napjainkig nyúló folyamatába. Négy teremben látható és három nagyobb részből áll.
A képzőművészeti blokk a kortársként Magyarországon és az Egyesült Államokban alkotó művészek képeiből áll. A művek középpontjában a forradalom van. Ebben a teremben kapott helyet a Nagy Imrének és a Forradalom Hőseinek ítélt Magyar Örökség kitüntető címmel járó oklevél és arany jelvény, amelyet az intézmény kapott örökös megőrzésre. Ugyanitt kerül bemutatásra a Magyar Nemzeti Bank által a forradalom 50. évfordulójára kibocsátott numizmatikai anyag is, melyről szerdán beszámoltunk.
A következő blokk szervesen illeszkedik a múzeumnak a magyar katona történetét bemutató állandó kiállítási sorozatába, mint a kiállítási sor 5-ik fejezetének része. Itt találkozhat a látogató a forradalom és szabadságharc eseményeinek a bemutatásával, a forradalom ereklyéivel, és egyéb, még soha be nem mutatott muzeális tárgyaival. Enteriőrök adnak képet a forradalom leghangsúlyozottabb történéseiről, egyenruhákat, fegyvereket, hadfelszerelési eszközöket tár a látogatók elé. Kiemelt helyen látható Pongrácz Gergely bőrkabátja, egy Sztálin szobor töredék, nemzetőri jelvény, eredeti lyukas zászló és Zólomi László köpenye.
A negyedik teremben, illetve a folyosón láthatóak a forradalom utóéletének emlékei. Itt egy teljesen újszerű ? a múzeumi interaktivitást előtérbe állító ? produkciót élvezhet az érdeklődő. A látogató beleélheti magát a forradalom vérbefojtása után külföldre menekülő emigráns életébe, aki a nyugaton megjelent sajtótermékekben találkozhatott saját képével. Ez a kiállítási rész csak évvégéig látogatható. A folyosón helyezik el a forradalom azon emlékeit, amelyek mindenekelőtt az emlékművek reprodukcióiból és az intézet éremanyagából adnak válogatást.
A meghívottak között olyan hölggyel találkoztam, aki a forradalom idején még pólyás baba volt. A kilenc hónapos Zsuzsika szüleivel ment le az óvóhelyre Tompa utcai lakásukból. Édesapja híradós tisztként harcolta végig a II. Világháborút, majd a Don-kanyarban fogságba esett. 1947-ben jött haza Szovjetúnióból. Sosem volt óvóhelyen korábban, s november 5-én, a szovjet inváziót követő napon is csak a családja védelmében ment le oda. Ez lett a veszte.
A ház belövést kapott, s a 31 éves családapa a kislánya mellett halálos lövést kapott. A tragédia Zsuzsika életét is meghatározta. Továbbtanuláskor, elhelyezkedéskor mindig magyarázkodnia kellett. Biztos, hogy nem volt ellenforradalmár az édesapád, biztos, hogy nem harcolt a kommunisták ellen? – kérdezgették tőle mindannyiszor. Neki a ’90-es rendszerváltozás hozta el a felszabadulást. A fogadáson büszkén viselte a lyukas zászlót a kabátja hajtókáján, hogy ezzel is az ártatlanul megölt épesapjára emlékezzen.
