ZETApress

hírportál

Gobelinek az A10 emeletén

Kiss Imréné: Munkálkodhass a jövőn! című gobelin kiállítása tegnap 17 órakor nyílt meg az Aranytíz Kultúrház I. emeletén. A szeptember 25-én péntekig látható tárlatot Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar vármegyei igazgatója nyitotta meg.

1951-ben születtem, Hosszúpályiban lakom. 2011-ben sikerült egy kis létszámú csoportot létrehozni, ez az Életfa Művészeti Egyesület. A cél megmutatni az örökölt, a múltat idéző rejtett kincseket, azokat felújítani és közönség elé tárni. A gobelin varrás lett a vezérfonalunk. A csoportos kiállítások után most másodszor vállalkozom egyénileg műveim megmutatására – mondta el a művésznő a megnyitón.

A Kolosai Művésztelep gyűjteményes válogatása szeptember 03-án csütörtöktől 30-án szerdáig látogatható az Aranytíz Kultúrház földszinti Átriumában. Alkotói: Brecz Vera, Csák László, Családi Kriszta, Dóró Zsolt, Kárpáti Zsuzsanna, Király György, László Dániel, Lovas Kinga, Máthé András, Palásti Renáta, P. Boros Ilona, Révész Ákos, Tamus István, Varga-Amár László, Fodor Barbara, Lévai Krisztina.

A Kolosai Művésztelep gyűjteményéből összeállított válogatás nemcsak alkotásokat mutat be, hanem egy hat éve formálódó művészközösség történetét is. A kiállítás betekintést enged abba a különleges világba, amely évről évre új művekkel és új gondolatokkal gazdagítja a hazai kortárs képzőművészetet.

Szóljon hozzá!