ZETApress

A múlthéten megnyílt Mi Vida ? Menny és pokol kiállítás kapujában Alicia Framis munkája (Remix Buildings-Bloodsushibank / Épületremixek ? vérsushibank) fogadja a látogatókat. Egy szerkezet, amelyben első ránézésre minden feltétel adott a véradáshoz. És nem csak első ránézésre? Egy nagyon izgalmas és közérdekű művészeti és társadalmi akció helyszíne lesz a Műcsarnok április 4-én, szombaton 11 és 12 óra között.

Alicia Framis munkái és performance-ai a személyek közötti kommunikáció hiányából és a magányból születő félelem reflexiói. Egy kiállítás legtöbbször a passzív szemlélődésen kívül nem ad lehetőséget arra, hogy félelmeinkkel szembenézzünk és a művész vízióit saját bőrünkön tapasztalva, mi magunk is részesei legyünk annak a gondolatnak, amely a kiállított tárgyat, vagy installációt életre hívta.

Legtöbbünk gondolataiban a véradás kizárólag a steril környezethez és a minden személyes kapcsolatot nélkülöző, szükséges rossz élményekhez kapcsolódik, de esetünkben a művész épp az ellenkező hatást igyekszik kiváltani bennünk. Framis installációjában a véradás helyéül szolgáló személytelen higiénikus teret meleg, vonzó és komfortos környezetté varázsolja, melyet a művész későbbi munkáira oly jellemző luxus légköre leng körül.

Nyilvános véradás a Műcsarnokban

A mű egy valószerűtlen kórterem mása, párnázott falakkal. Kényelmes, fehér kötszerekkel kitömött székei párbeszédre hívnak a várakozás ideje alatt. A középső térben található egy szintén fehér, kerek talapzat, itt történik a véradás. A talapzatot egy, a művésznő arcképével díszített fal választja ketté, amelyen ? csakúgy, mint a szanatóriumok falaira lógatott plakátokon ? ápolónőként jelenik meg, egyik ujját figyelmeztetően az ajkához emeli, mutatván, hogy ne zavarjuk egymást. A talpazattal szemben egy sushi-pult áll, mely a véradáshoz a kifinomultság és törékenység képzetét társítja, ellentétben a szendvics jelentéseivel, amely általában a véradást szokta követni.