ZETApress

hírportál

A bronzkirálynő meghódította Pécset

A Pannon Magyar Ház kiállító terem ajtajára nyugodtan ki lehetett volna tenni a megtelt táblát Bánki Judit Hagner pécsi bemutatkozásán, ahol bronzszobraiban gyönyörködhetett a nagyérdemű közönség. A művésznő 1939-ben született Dombóváron, szülővárosát Patay Vilmos polgármester képviselte.

A kiállításon elsőként Bokor Béla, a Határontúli Magyarságért Alapítvány elnöke köszöntötte, Majd szép erdélyi dallamok csendültek Borsós István tárogatójából. Ezt követően L. Csépányi Katalin, a Hetedhéthatár Magazin főszerkesztője ismertette munkásságát. A nagyívű előadásból ismertetünk néhány főbb gondolatot.

A művészet mindig ott volt körülötte: akkor is, amikor még gyermekként írni kezdett Dombóváron, akkor is, amikor Ibafán népművelő volt, akkor is, amikor újságírást tanult Pécsen, valamint filozófiát, pszichológiát, irodalomesztétikát hallgatott. És leginkább akkor ölelte körül a művészet, de mondhatnám azt is, hogy beburkolta, amikor ? már Németországban, mint Bánki Judit Hagner, 1982-ben ? a kezébe vett egy darab agyagot, és az azonnal szoborrá formálódott ujjai között. A történet szinte hihetetlen? De hogy mégis igaz, azt a körülöttünk lévő kisplasztikák és a falon lévő, fotón bemutatott köztéri szobrai bizonyítják.

A szobrász alkotásai az elmúlt közel három évtizedben megjárták már Németország több városát, Wetzlar, Düsseldorf, Nürnberg, Stuttgart, Berlin, Essen galériáit, és voltak Párizsban, többször is, valamint Franciaország más tájain is, továbbá Szentpéterváron, Bécsben és persze Magyarországon is: Pécsen kívül Budapesten, Dombóváron, Gödöllőn, Szigligeten, Balatonbogláron és Szigetváron.

Judit és az agyag jókor találkozott: sorsszerűen akkor, amikor már sok mindent megtapasztalt, és ami szoborrá formázva kívánkozott ki keze alól. Talán ezért nem volt szüksége mesterekre, kivéve egyet: Varga Imrét, akinek mesteriskoláján részt vett Salzburgban, 1989-ben, amikor már hét éve készítette szobrait.

Ezek a szobrok egyszerűen csak megszülettek: többnyire az éjszaka csendjében, amikor a család többi tagja már nyugovóra tért, akkor felébredt az agyag? és formálódni kezdett hol gyermekké, hol várandós asszonnyá, hol anyókává, hol herceggé ? hogy aztán vagy köztéren, vagy szobában-teremben találja meg a helyét már bronzba öntve, és adjon biztatást a rátekintőnek, az őt megsimogatónak.

Hogy a bronz melege adjon erőt, hitet az emberségben, az egymást gazdagító kapcsolatokban ? hogy mégsem menthetetlen ez a világ, mint ahogy a Bánki Judit Hagner által formázott kézfej, a Káplár László Jó Ember Díj szobra is kifejezi, ahogy óvón hajlik a márványra, mint ahogy annak az embernek a keze borul a környezetére, aki a díjat kiérdemelte. Nem véletlen, hogy az ő szobra lett a Jó Ember Díj.

Judit Hagnert nemcsak mások művei ihletik szoborkészítésre, mint a Villon tiszteletére készült A szép fegyverkovácsné, hanem a szobrász maga is ír. A Hetedhéthatár magazinban több írása jelent meg. Köztük az egyik, a 2003 karácsonyára közzé tett, egy szobor születéséről szól, a címe: Bronzkatedrális.

Kisbalázs György írói nevén Bogádi Kis Györgyével, aki több mint öt évvel korábban, Judit Hagner 2002-es pécsi kiállításának megnyitóján mondta a következőket Nőt Béla és Ilona Műhelygalériájában: ?Bánki Judit Hagner művészetében az alázat forrása, tárgya, a szentség: az Ember. Előtte, érte, miatta és vele együtt hajol a földig naponta wetzlar-i műtermében, és mutatja meg ezer alakban mindazt, amit meglátott benne: a nagyságot, a tisztaságot, az örömöt, a reményt, az együvé tartozás vágyát, az egymásra utaltság terhének bensőséges szépségét, a jóságot.?

Kisbalázs György nem lehet már itt, fél éve hogy elhagyta e földi világot, de mégis itt van most, és az ő szemével és lelkével is simogatjuk ezeket a szobrokat, amelyeket annyira szeretett. Borsós István, Kisbalázs György veje, a tárogató hangjaival csalogatta közénk őt, és azon a két héten keresztül, amíg ezek a szobrok itt lesznek, addig Kisbalázs György is itt marad velük.

Bánki Judit Hagner kisplasztikái nélkül Európa 2010-es kulturális fővárosa, Pécs ? szegényebb lett volna. Köszönet azért, hogy megajándékozott bennünket ezzel az élménnyel ? fejezte be a méltatást L. Csépányi Katalin. ? Mit jelent önnek az agyag? ? kérdezte Szarvas István a művészt a megnyitóbeszédet követően. ? Az agyag második anyanyelvem ? felelte a szobrásznő, aki szívesen beszélgetett volna hosszabban is Istvánnal. Talán majd a legközelebbi megnyitón?

Szóljon hozzá!