ZETApress

hírportál

Újabb rekord a Sajtófotó Pályázaton

A tavalyi évhez hasonló érdeklődéssel zárult a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett Magyar Sajtófotó Pályázat 2009, amelyre 535 szerző 12 ezer 493 felvételt küldött be ? tudtuk meg László Ágnestől.

Először a 2005-ös pályázatra ugrott meg a képszám több mint hétezerre. A 2006-os pályázaton már 360 szerző tízezer-huszonnény képpel, a 2007-es pályázaton 413 szerző 9223 képpel, a 2008-as pályázaton 592 szerző 11 ezer 985 képpel vett részt.

A január 5-én zárult nyílt pályázatra 13 kategóriában, a 2009. január elseje és december 31-e között készült képeket lehetett beküldeni. Újdonság, hogy egy pályázó 30 pályaművet küldhetett be kategóriától függetlenül. A pályamű lehetett egyedi, vagy sorozat, ugyanakkor a sorozat maximum tíz képet tartalmazhatott. A társadalomábrázolás dokumentarista fotográfia kategóriába beadható volt olyan pályamű is, amely több éven keresztül készült.

A legtöbb felvétel az emberábrázolás-portré (egyedi), a természet és tudomány kategória (egyedi), a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi), a hír-esemény fotó (egyedi) és művészet kategória (egyedi) kategóriában érkezett.

Érdekesség, hogy a tavalyi évhez képest jelentősen ? 357-ről 575-re ? nőtt a hír-eseményfotó (egyedi) pályaművek száma és megemelkedett ? 545-ről 848-ra ? a természet és tudomány (egyedi) kategóriában beadott képek száma. Viszont valamelyest kevesebb ? 544 helyett 474 ? kép érkezett a bulvár, humor, zsáner kategóriában.

A Sajtófotó Pályázat 2009 zsűrizésére január 15-e és 18-a között zajlik a Mai Manó Házban. A zsűrizés péntektől vasárnapig nyilvános, és az elmúlt évekhez hasonlóan az interneten, a zsűrizés teljes időtartama alatt bárki figyelemmel kísérheti.

Korábban hírt kaptunk arról, hogy a Magyar Sajtófotó Pályázat 2009 zsűrijében egy cseh és egy amerikai fotóriporter is részt vesz. Az élet azonban közbeszólt és a cseh fotóriportert, Jan Sibiket, a szerkesztősége a földrengés sújtotta Haitiba küldte január 14-én. Jan Sibik levélben tájékoztatta a váratlan kiküldetésről a zsűrit és Bánkuti Andrást, a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának elnökét, amelyben megírta, hogy nagyon sajnálja, hogy nem tud részt venni a zsűri munkájában, pedig nagyon várta ezt a közreműködést és bízik abban, hogy a meghívása jövőre is érvényes lesz.

A cseh fotóriporter helyett a zsűrizés első napjának délutánjára sikerült Budapest hívni Marián Pauer szlovák fotográfia történészt, teoretikust, újságírót, aki jelenleg a pozsonyi Jogi Egyetem média karán a fotótanszék vezetője. Marán Pauer a pályafutását operatőr asszisztensként kezdte Pozsonyban a televíziónál, 1974-ben újságíróként diplomázott a pozsonyi Comenius Egyetemen, ahol 1980-ban filozófiából doktorált. Dolgozott szerkesztőként többek között az Új Szó-nál, a nemzeti hírügynökségnél, a Munka című lapnál, és a WATT című folyóiratnál. Az elmúlt három évtizedben számos kiállítás kurátora, valamint szakértői bizottságok, fotópályázatok zsűrijének tagja volt odahaza és külföldön. Jelenleg is tagja a Szlovák Fotóművészek Szövetségének, és a Szlovák Írók Szövetségének.

A zsűri elnöke: Horváth Péter fotográfus, zsűri tagjai: Marián Pauer fotóriporter Csehország, Sam Stewart fotóriporter, képszerkesztő NPPA USA, Czagány Balázs fotóriporter, Hajdu András fotóriporter, Horváth M. Judit fotográfus, Pörneczi Bálint fotóriporter. A Sajtófotó Pályázat 2009 eredményhirdetése ? sajtótájékoztató keretében ? január 22-én, pénteken 11-kor lesz a MÚOSZ Vörösmarty utcai új székházában.

Szóljon hozzá!